Hajdan

2022.11.12. 19:00

Majdnem meghalt az a 14 éves kislány, akit egy gyulaji férfi megerőszakolt

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna megyéből.

Szeri Árpád

Illusztráció: Shutterstock

50 ÉVE „a Hőgyészi Állami Gazdaságban átadták át az évente 14 ezer hízott sertést kibocsátó sertéstelepet. Az automatikus berendezésekkel működő sertésfarmon mindössze 38 ember végzi a munkát. A 60 millió forintos költséggel épült sertéstelep a tervek szerint évente hatmillió forintot jövedelmez.”

50 ÉVE „a tamási-gyulaji erdőkben véget ért a dámszarvasok nászidei vadászata. Negyvenkilenc sportvadász, köztük húsz külföldi vendég hatvannégy dámbikát terített le; harmincnál több trófea kapott érmes minősítést, köztük tizenhat aranyérmes, mintegy négy ezüst-, körülbelül tizenöt bronzérmes lapát, a többiek selejtezettek.”

50 ÉVE „S. J. gyulaji lakos megerőszakolt egy 14 éves kislányt. A gyermekkel oly durván bánt, hogy az súlyos vérveszteséget szenvedett. Életét — amint azt a tárgyaláson kihallgatott igazságügyi orvosszakértő hangsúlyozta — csak a még idejében adott vérátömlesztés mentette meg.  A Dombóvári Járásbíróság S. J.-t hatévi szigorított börtönnel sújtotta.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában