Tévéajánló

2022.11.13. 20:21

Regöly és Pincehely ízei

Hétfőt Tolna megye fémjelzi a televízióban, hiszen két csatornán is szűkebb pátriánk ízeivel és színeivel ismerkedhet meg a közönség.

Szeri Á.

Forgat a Duna TV Ízőrzők című műsorának stábja: Róka Ildikó szerkesztő és Móczár István operatőr (Fotó: MW)

Fotó: Kuklis István

Az Ízőrzők stábja – időrendi sorrendben haladva – 14.25 órától a Duna Televízióban Regölybe invitálja az érdeklődet. Ez a település – olvasható a fülszövegben – „a Kapos és a Koppány folyó találkozásánál fekszik. A faluban sétálva még megcsodálhatjuk a régi népi építészet remekműveit. Római katolikus templomának patrónusa Szent György, az épület felújított állapotban várja a csendességre, lelki táplálékra vágyó betérőket. Egészen különleges élményt, az élő történelmet tapasztalhattuk meg Cziráki Viktor Újszkítiájában, ajánljuk mindazok figyelmébe, akik szívesen megismerkednek őseink életmódjával. A természet és a kirándulások kedvelőit várják a Pacsmagi tavakhoz, amely nemzetközi jelentőségű madár élőhely. Ellátogattunk még Cziráki Judit szíjgyártó és nyeregkészítőhöz, aki Regöly lovas hagyományainak is őrzője. Helyi népviseletben lépett fel a minősítő versenyeken kiváló eredményeket elért Regölyi Népdalkórus, a konyhában pedig régi regölyi ételeket készítettek a Regöly Kulturális Egyesület tagjai. Ezek a következők: regölyi tejfölös csirkehús leves, vegyes csülkös pörkölt, fujtott hús hagymás burgonyával, mája leves regöliesen, regölyi paradicsomos káposzta és perec kalács.”

S ha valaki ezek után netalán nem telt volna el a látványtól, annak azt javasoljuk, hogy 17.55 órakor váltson a Duna World csatornára. Itt és ekkor ugyanis folytatódik a Tolna megyei konyhaművészeti kalandozás. Ám Róka Ildikó és Móczár István, az Ízőrzők két alkotója már Pincehely gasztronómiai különlegességeit mutatja be. Mint azt személyes vallomásukból megtudjuk, „a Pincehelyért Egyesület tagjai a Vörösmarty Emlékházban rendezkedtek be a főzésre, a felvételek nagy része ott készült. Egyszerű, de jóízű ételeikkel elvarázsoltak bennünket, jó szívvel ajánljuk mindenki figyelmébe: tejes leves krumpligombóccal, töltött paradicsom és töltött karalábé, kolbászpörkölt krumplikásával, pillecukor, párolt marhahús meggyszósszal és pirított darával, mézes puszedli.” Sz. Á.

Recepttár

Regölyi tejfölös csirkehús leves
Hozzávalók: 1 db fiatal csirke darabolva, 1 vöröshagyma, 1 paprika, 1 paradicsom, 1 nagyobb sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, fél zeller, 1 csokor zellerzöld, 1 evőkanál őrölt paprika, 2 teáskanál só, 1 teáskanál őrölt feketebors, 5 dkg zsír, 2 babérlevél, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 dl tejföl, 1 teáskanál liszt. Csipetkéhez: 1 tojás, csipetnyi só, liszt.

Regölyi tejfölös csirkehús leves (Fotó: Ízőrzők)

A petrezselymet, sárgarépát, zellert, vöröshagymát megtisztítjuk, és a paprikával együtt kockákra vágjuk. A paradicsomot meghámozzuk, és azt is felszeljük. A csirkét feldaraboljuk. Egy fazék aljába beletesszük a zsírt, majd a vöröshagymát üvegesre pirítjuk benne. Ezután rápakoljuk a húst a felkockázott zöldségekkel együtt. Fűszerezzük sóval, babérlevéllel, őrölt borssal. Lefedjük, és hagyjuk a saját gőzében főni. Amikor levet engedett, meghintjük őrölt paprikával, felengedjük két és fél liter vízzel, összevágott zeller zöldet szórunk rá, és fedő alatt puhára főzzük.

Közben egy tojásból csipetnyi sóval, és annyi liszttel, amennyit felvesz, tésztát gyúrunk, majd apró csipetkéket készítünk belőle. A tejfölt egy kevés liszttel csomómentesre keverjük. Amikor megpuhult a hús, a habarást egy merőkanál forró leves hozzáadásával apránként felmelegítjük, és a levesbe öntjük. Ezután kerülhet bele a csipetke. Összefőzzük, és vágott petrezselyemzölddel tálaljuk.

Párolt marhahús meggyszósszal
Hozzávalók: 8 szelet marhacomb, 1 teáskanál őrölt feketebors, 2 teáskanál só, 1 dl mustár, 3 dl étolaj. A szószhoz: 1 kg meggy, 8 evőkanál cukor, 1 teáskanál só, 1 teáskanál őrölt fahéj, 1 kávéskanál őrölt szegfűszeg, 5 dl főzőtejszín, 5 evőkanál liszt. A darához: 50 dkg búzadara, 1 dl étolaj, csipetnyi só, 2 dl meleg víz.

Párolt marhahús meggyszósszal (Fotó: Ízőrzők)

A hússzeleteket előző nap sóval, borssal, mustárral bepácoljuk, és étolajban állni hagyjuk. Másnap egy serpenyőbe átöntjük, és fedő alatt elkezdjük párolni. Apránként két deci vizet adunk hozzá. Kb. három órán át főzzük, közben többször átforgatjuk.

A (mirelit) meggyet lábasba tesszük, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, csipetnyi sót, őrölt fahéjat, szegfűszeget és cukrot adunk hozzá, majd feltesszük főzni. Amikor megfőtt, habarást készítünk. A tejszínt liszttel simára keverjük, és apránként a mártást besűrítjük vele. A búzadarára csipetnyi sót, egy deci étolajat öntünk, ezt folyamatosan kevergetve aranybarnára pirítjuk, és forró vízzel felöntjük. Pár percig pároljuk, majd a marhahúshoz köretként tálaljuk

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában