Fagyos fürdőzés

2023.03.05. 20:21

Sokan átúszták a téli Balatont

Március 3-án rendezték a 3. Téli Balaton-átúszást, melynek során Tihany és Szántód között 20 sportoló lépett a mindössze 5 fokos vízbe.

Krausz Andrea/likebalaton.hu

Összesen 7 nő vállalkozott valamelyik táv megtételére (Fotó: Krausz Andrea/likeBalaton.hu)

Töretlenül népszerű a hidegvizes úszás, ugyanis idén rekord létszámmal vettek részt a 3. alkalommal megrendezett Téli Balaton-átúszáson. Míg tavaly tizenöten, idén már húszan vetették magukat a tóba.

Tizenketten (köztük 3 nő) kvalifikálták magukat az 1250 méteres teljes táv megtételére, négyen a féltávra, további négyen pedig a harmadtáv leúszására vállalkoztak. Ők a vízben felállított úszó mólókról rajtoltak el.

Egyszerre sokan úsztak

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) nagy létszámmal volt jelen az erőpróbán. Idén versenyszámonként mindenki egyszerre úszott (az előző években egyenként kísérték hajóval az úszókat), ezért idén összesen 18 fő dolgozott a helyszínen, köztük logisztikus, vízimentő, búvár, és mentőtiszt. A parton pedig egy esetkocsi állt készenlétben.

– Az úszók nagyon szépen felkészültek, időt és energiát nem kímélve kvalifikálták magukat a mai erőpróbára. Célunk, hogy mindenki pozitív élményekkel távozzon, és nagy hangsúlyt fektettünk a biztonságra – mondta Pesti Balázs, a főszervező Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület elnöke.

Szaunák fogadták az beérkezőket

Zimányi András, a téli Balaton első átúszója, egyben az esemény ötletadója szerint egyre többen tudnak Magyarországon a téli úszásról.

– Könnyen megtanulható, a hidegadaptáció pedig kifejleszthető. A visszamelegedés nehéz folyamat, lehet, hogy szédülni fogtok.

Ilyenkor a segítők támogatnak majd benneteket. Gyaloglással, sétával, kocogással kezdjétek meg a hőtermelést, ne menjetek azonnal a szaunába – tanácsolta indulás előtt a neves szakember. Ugyanis idén először két mobilszaunát is felállítottak a szántódi révnél, hogy a beérkezők felmelegedését ezzel is segítsék.

A teljes táv megtételére jelentkező 12 úszó úgy csobbant a tihanyi rajt során a vízbe, mintha nem is lett volna hideg a Balaton. Az arcuk se rezzent. Látszott rajtuk, hogy rutinosan mozognak a számunkra felfoghatatlanul hideg közegben. Még a nap is kisütött egy kis időre, amikor szépen egymás után megkezdték a karcsapásokat.

Még csak most kezdték

Bár nem versenyről van szó, a budapesti dr. Geiszelhardt Bence úgy tervezte, hogy 25-28 perc alatt leússza az 1,25 kilométert. Ami sikerült is, mivel 24 perc alatt beért Szántódra, és ezzel ő tartja a rekordot. Mint mondta gyerekkorában vízilabdázott, az elmúlt években motokrosszal, úszással, futással, triatlonnal foglalkozott. A hideg vizes úszást pedig nemrég kezdte.

– Az előző télen jórészt hidegvizes zuhannyal és kádfürdővel edzettem, korábban “ufóként” tekintettem a résztvevőkre. De idén felkerestem Zimányi Andrást, hogy segítsen felkészülni, majd a Lupa-tavon a Jégember Klub hidegvizes merüléseire jártam. Az volt a terv, hogy féltávot úszom, de most a teljes távot teljesítettem – mondta a fiatalember, aki az erőpróba végén kicsit elgyengült, de sikerült visszamelegednie.

Varga Bori nevét is érdemes megemlíteni, aki a – szervezők elmondása szerint – csupán két hete kezdte a hidegvizes úszást, és máris sikerült teljesíteni a teljes távot.

Ezért csinálják

Ahogy azt a likeBalaton.hu megírta, Zimányi András 2019-ben elsőként vállalkozott arra, hogy a 7 fokos vízben megtegye a Szántód-Tihany közti távot. 2020-ban pedig már egy 15 fős társaság vágott neki a megmérettetésnek. 2021-ben a pandémia miatt elmaradt a balatoni erőpróba. 2022-ben pedig újabb 14 téli úszó lépett az 5,5 fokos vízbe. Egy sportoló egyedül, a többiek pedig váltóban álltak rajthoz. Akkor Czettele Győző úszta át egyedül a Balatont.

– Idén volt egy bokaszalag-szakadásom és úgy tűnt, hogy nem tudok rész venni az átúszáson, de végül februárban elkezdtem az edzéseket: 8 hidegvizes úszáson és 100 merülésen vagyok túl – mondta Czettele Győző, aki tavaly a Himaláján is csobbant egyet.

– Idén még szeretnék eljutni a K2 alaptáborig, valamint a Himaláján egy 5600 méter magasan lévő tóban megfürödni.

A további célom Grönlandon vagy az Antarktiszon csobbanni. Hogy miért csinálom? Mert egészséges. És nem csak az immunrendszeremnek tesz jót, de szellemileg is fejleszt – fejtette ki Czettele Győző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában