Előadások a hőlégballonos repülésekről

Szabó Péter: Magassági rekordom elérésének története

Mi az, ami repül? Bizony az idő. Számomra is furcsa, pont ez jut az eszembe. Egy pilóta, hőlégballon kapitánya pont ezt írja, hogy az idő repül! Repültem már egyedül vitorlázógéppel, motoros géppel, hőlégballonnal, siklóernyővel. Utasként helikopterrel, utasszállítógéppel, motoros sárkánnyal. És mikor visszatekintek az elmúlt huszonöt évre... igen, az idő repült el.

Miközben én önfeledten repkedtem, mint egy molylepke vitorlázógéppel, a levegőből láttam, mikor egy sporttársam bajba került és lezuhant a gépével. Hőlégballonos repüléseim során kétszer is láttam szintén a levegőből, hogyan ég szét és robban fel a mellettem repülő hőlégballon.

Láttam mikor egy magasfeszültségnek nekiment a közelemben repülő hőlégballon, s utána a vezetéken himbálózva lógott a kupola és a kosár, benne az emberek és a gázpalackok, miközben a magasfeszültség szikrázva, csattogva ívet húzott.

1998. április 25-én szélcsendes hajnali órában háromszemélyes ballonommal egyedül felszálltam, két és fél óra múlva hetven kilométerrel arrébb landoltam. Közben felemelkedtem abba a magasságba, ahol az utasszállítógéppel járnak, 10364 méterre, megközelítve az élettani magassági határt. Az előírás, hogy a sztratoszférában csak túlnyomásos kabinban, illetve túlnyomásos ruhával szabad repülni, nálam meg egyik sem volt. Ezért volt izgalmas és különleges ez a repülés.

Ez egy előre megtervezett, pontosan végrehajtott feladatrepülés volt, amit szakhatóság hitelesített. Így lettem én a Magyar Magassági Rekorder.

A hőlégballon mindig arra repül, sodródik, amerre a szél fúj. Fontos volt, hogy egy szélcsendes nap hajtsam végre ezt a feladatott, nehogy kisodródjak az országból. Leszállás után aznap kora délután az ország másik felében egy előre nem jelzett tornádó borzolta másoknak az idegeit. Én meg fáradtan, de boldogan ünnepeltem a barátaimmal, szeretteimmel e sikeres napot.