fagykár

2018.04.12. 07:00

A barackot leszüretelte a március eleji fagy

Az idén jól jár az, akinek a sárgabarackját nem vitte el a március eleji fagy, de vajon van-e egyáltalán ilyen a megyében? Kisvejke környékén hetven-nyolcvan százalékos a kár, Bátaszék környékén hetven, Bonyhád határában száz százalékban károsult ültetvények is vannak. Már most elmondható, az idén méregdrága lesz a boltokban a barack, kevesen fognak lekvárt főzni belőle.

Mauthner Ilona, fotó: Mártonfai Dénes

A gyümölcsösök közül a kajszibarackot károsította a legnagyobb mértékben a tavaszi fagy. A becslések szerint idén csak viszonylag gyenge, tíz-húszezer tonna közötti termésre lehet számítani a jelentős rügykárok miatt. Az őszibaracknál valamivel pozitívabb a helyzet, de ott is lehet számítani terméskiesésre.

E hét végéig, április 15-ig lehet bejelenteni a kárt, így a héten minden érintett alaposan végigjárta a területét. A megye egyik legnagyobb kajszis ültetvénye kisvejkei termelők tulajdonában van. Fazekas Márton agrármérnök, mint érintett termelő elmondta, jelentős a káruk, de fajtánként vannak eltérések. A később virágzóknál, mint például a bergeron, kisebb a kár, de összességében így is a tavalyi termés hetven, nyolcvan százaléka eltűnt. A most virágzó fák látványa lehangoló, ugyanis alig van rajtuk rügy és virág. Kérdés az is, hogy a beporzás hogyan sikerül, illetve a tisztulás után, amikor levirágzott már a fa, mennyi kis barack marad fenn az ágakon, tette hozzá Fazekas Márton.

Bátaszék környékén is sokan foglalkoznak barackkal, köztük Dömse Tibor is, aki hetvenszázalékosnak ítélte meg a gyümölcsösét ért kárt. Ő már be is jelentette ezt az elektronikus felületen. Mint mondta, hiába lesz kevés bevételük, a növényvédelmet úgy kell végezni, mintha minden rendben lenne. Ráadásul a monília elleni védekezést nagyon komolyan kell venni, mert az idén ez nagy gondot okozhat a gyümölcsösökben. Ha megspórolnák a védekezést, akkor a fák tönkremennének.

Kerekes Lászlónak Bonyhád határában van tizenöt hektárnyi barackosa, de az idén még egy kilót sem fog tudni erről a nagy területről összeszedni. Mint mondta, százszázalékos a kára. Se rügy, se bimbó nincs a fákon, így azok úgy néznek ki, mint amiket leforráztak. Március elsején itt mínusz 21 fokot mértek, ugyanakkor egy hónappal korábban plusz 15 fokot. A nedvkeringés megindult a gyümölcsfákban, várható volt, ha nagyon visszahűl az idő nagy baj lesz, mondta Kerekes László. Tizenöt fajtája van, de egyik sem élte túl a nagy hideget. Természetesen bejelentette már a kárt, de nagy kompenzációt nem remél, annak ellenére, hogy van külön mezőgazdasági biztosítása is – igaz nem fagykárra – de az eljárás nagyon hosszadalmas, és nem sok pénzt kap a végén a termelő. De mivel árbevétele nem lesz, így mindenképpen kell az igazolás arról, hogy a termést elvitte a fagy. Egyelőre még megpróbálja megemészteni ezt a példa nélküli helyzetet, tette hozzá Kerekes László.

Szászi Luca Bátaszék határában két hektárnyi kajszist művel a férjével. Mint mondta, reménykedik abban, hogy lesz barackjuk, ha nem is annyi mint egy átlagos évben. Jó fekvésű a terület, szinte mindig jár itt a levegő, így a hideg nem tudott megülni rajta. Ez lehet az oka, hogy talán nem akkora a kár, mint máshol. Teljes virágzásban van az ültetvény, a méhek is látogatják, most próbálják a monília ellen megvédeni. Munka mellett gazdálkodnak, és arra számítanak, ha lesz barack, akkor annak az idén jobb lesz az ára, mint az elmúlt években volt.

A déli megyékben nagyobb a kár

A korábbi években a negyvenezer tonnát is elérte a kajszibaracktermés Magyarországon, Az idei március elejei lehűlés miatt azonban csak tíz-húszezer tonna közötti termésre lehet számítani. Ugyanakkor a Budapest-Hódmezővásárhely vonaltól északra és keletre – a jelenlegi állapot szerint – a termés nem szenvedett érdemi kárt. Pontosabb becslésre azonban csak a virágzás, illetve a fagyveszélyes időszak lezárulta után, május közepén lesz lehetőség. Jelenleg ugyanis kiszámíthatatlan a kinyíló virágok életképessége és a későbbi tisztuló gyümölcshullás mértéke, mondta Apáti Ferenc a FruitVeB Terméktanács alelnöke. Az őszibaracknál is hasonló a helyzet, de valamivel jobbak a kilátások. Ugyanakkor a meggy, a cseresznye és a szilva korai fajtáinál 10-40 százalék közötti rügykárt mértek, de a virágrügyek maradék 60-90 százaléka még elegendő lehet egy teljes terméshez is, ha a következő hetekben kedvezően alakul az időjárás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!