mezőgazdaság

2021.05.11. 12:30

Lassan haladnak a vetéssel a gazdák

Mauthner Ilona

20210416 Bátaszék A helyi gazdák megkezdték a földeken a vetést. Fotó: Makovics Kornél MK Tolnai Népújság

Fotó: Makovics Kornél

Lassan, akadozva haladnak a gazdálkodók a kukorica és a napraforgó vetésével, tájékoztatta lapunkat Varga András, a megyei gabonaválasztmány elnöke. A 71 700 hektárra tervezett kukoricából eddig 41 ezer hektáron fejezték be a vetést. Már régen nem volt arra példa, hogy ennyire elhúzódott a tavaszi munka, tette hozzá az elnök.

A napraforgó vetésével jobban állnak a gazdák, de még azt sem fejezték be teljesen, a tervezett 35 800 hektárnak mintegy nyolcvan százalékával végeztek eddig.

Árpából 700 hektáron, zabból 348 hektáron, cukorrépából 1354, szójából 2200 hektáron vetettek. Az őszi vetéseknek – búzának, árpának, repcének – nagyon hiányzott már a csapadék, így jól jött a pénteki csendes, 10-20 milliméterre becsült mennyiségű eső a földeknek. Ennek hiánya komoly gondokat okozhatott volna a termés várható mennyiségében, hiszen régóta tartott már a szárazság.

A már elvetett területek fej­trágyázásával végeztek, a gyom­irtással viszont elmaradásban vannak, mondta a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!