Zöld energia

2022.02.05. 09:33

Hamarosan két újabb naperőmű állhat munkába Pakson

A nyár derekán kezdhetik meg termelésüket a zöld villamos energiát adó erőművek – számolt be róla a Világgazdaság.

TEOL (Forrás: VG.hu)

Illusztráció: Shutterstock

Már épül, és a tervek szerint ez év július 7-én kezdi működését egy Paks II. helyrajzi számú, közel 5 megawatt teljesítményű naperőmű, amelynek létesítéséhez és áramtermeléséhez most adott összevont kiserőmű-engedélyt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).

A létesítmény 12,2 ezer napkövető modulból áll, működését 22 inverter és 4 főtranszformátor segíti majd – írja a VG.hu.

A budapesti MontEnergy-Duna Kft. kapta meg az engedélyeket, melyek 2047. június 30-ig hatályosak.

A Montenergy-Duna egy további határozatban engedélyt kapott egy másik, de szintén paksi telephelyű, és a fentivel azonos műszaki paraméterekkel rendelkező naperőmű építésére is. Azonos időpontban helyezik is üzembe a két erőművet, kezdik meg – az előbbivel azonos napon – a kereskedelmi termelésüket, és fejezik be a működésüket is.

Persze, már Pakson sem újdonság a naperőmű. 2019-ben az MVM a fentieknél jóval nagyobb, egy 20,7 megawattos létesítményt adott át, majd utána további hat fél megawattost. Természetesen ezen felül vállalatok, intézmények és lakóépületek tetején is működnek napelemek a városban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában