Mezőgazdság

2023.01.29. 16:28

Nem volt hiány érdeklődőből, és tervezni is van most miből

Január 25-e és 28-a között rendezték meg Budapesten az idei AGROmashEXPO-t. Mind a négy napon nagy volt az érdeklődés.

Mauthner Ilona

Tolnából is volt néhány kiállító és csoportosan, egyénileg is sok gazdálkodó utazott fel vármegyénkből a fővárosba, hogy megtekintse milyen új eszközöket, gépeket, traktorokat kínálnak a gyártók, no és persze mennyiért. A gépkiállítások mellett minden nap szakmai programokkal, előadásokkal is várták az érdeklődőket.

Érdemes megjegyezni, hogy a látogatók többsége középkorú vagy annál fiatalabb gazdálkodó volt, akik családostól – nem ritkán babakocsiban tolt kisgyermekekkel érkeztek. Talán ez a látvány is jelzi, hogy generációváltás zajlik az agráriumban. A kiállított traktorok többségét fiatalok, gyerekek próbálták ki, szerencsére a gyártók ezt nem nézték rossz szemmel.

Fotó: MW

Minden pavilonban készséggel álltak az érdeklődők rendelkezésére. A gazdák a területalapú támogatások jelentős részét már kézhez kapták, az agrár-környezetgazdálkodási támogatás utalására pedig hamarosan sor kerül. Van tehát miből tervezgetni.

– Szántóföldi permetezőt és egy 75 lóerős traktort szeretnék vásárolni – mondta az egyik szekszárdi gazdálkodó, aki a fiával jött el a kiállításra. Több típus is tetszett, majd meglátjuk mennyi pénzt tudunk összeszedni – tette hozzá.

Érdekes témákat vettek napirendre a különböző pavilonokban tartott előadásokon is. Például szó esett arról, hogy mi várható a következő időszakban az agrárfinanszírozások területén, milyen konstrukciókra lenne szüksége a magyar mezőgazdaságnak, illetve szó esett arról is, hogy Ukrajna konkurenciát-e jelent az Európai Unió mezőgazdasága számára.

Az egyik előadó azt fejtegette, hogy a következő nagy kihívás a fenntarthatóság kérdése lesz, és az öntözés fejlesztése. A precíziós gazdálkodás elterjedése viszont mindenképpen jó dolog. Az utóbbi időszak legnagyobb pozitívuma, hogy mind a társadalom, mind a politika felismerte azt, mennyire fontos ágazat ez. Az viszont harminc év kollektív bűne, hogy hazánk elhanyagolta az öntözés intézményét.

Az egyik pénzintézeti előadó azt mondta, már elérhető a Széchenyi Kártya több konstrukciója, illetve február 1-jén indul a Baross Gábor hitelprogram. Szerinte a jövőben sokan ki fognak esni a finanszírozásból, akik azonban benne maradnak, azok több lehetőség közül válogathatnak.

Pár éven belül komoly visszaesés várható a kukorica termőterületében, mondta egy másik előadó. A szakember szerint a következő időszakban várhatóan nem lesz változás az időjárási szélsőségek terén sem, és bár szezonra lesz elég vetőmag a piacon, de olcsóbb egészen biztosan nem lesz, tette hozzá. 

Több támogatáshoz juthatnak a gazdák

A 2022. évinél is több támogatást tudnak igényelni azok a gazdálkodók, akik jó döntéseket hoznak, különösen, ha fiatal gazda is van a családban - hangsúlyozta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az AGROmashEXPO szakmai napján. Az agrárgazdaságot érintő újdonságokról tartott előadásában a helyettes államtitkár rámutatott: két dolgot nem lehet az idén tenni, megszokásból gazdálkodni, és megszokásból támogatást igényelni. A fontos változások között említette, hogy egy rendeletbe került a területalapú támogatás az újraelosztó, kisgazdaságokat érintő támogatással. Ugyanez a rendelet határozza meg az átmeneti nemzeti támogatásoknak az alapelveit is. További újdonság a fiatal gazda fogalmának változása. Az idén már sokkal nagyobb területre és sokkal nagyobb fajlagos összegre pályázhatnak a fiatal gazdák.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!