2017.12.09. 13:30
Nemes célt szolgál a bányászmúzeum kialakítása
Muzeális értéket képviselő műszerek, térképek, oklevelek lettek kiállítva a székely házban.
Nagymányok Szent Borbála a bányászok védőszentje, ennek apropójából szentmisét tartottak a római katolikus templomban, majd Bagi Sándor plébános megszentelte a székely házban kialakított bányászmúzeumot.
Karl Béla polgármester köszöntötte a megjelenteket, ezt követően Illés Tibor, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke felelevenítette a kiállítóhelyiség létrejöttének történetét. Elmondta, a bányászmúlt szorosan kapcsolódik a településhez, a mai polgárok ennek köszönhetik a kultúra és sport területén lezajló fejlődési folyamatokat. A nemzetiségek színesítették a község életét, erősítették a közösséget, a Nagymányoki Székelykör Egyesület több civil szervezettel karöltve azért dolgozik, hogy ne széthúzás jellemezze az itt élők mindennapjait. Az összefogással megvalósuló tárlattal – a bányászatot mint tradicionális tudást és munkakultúrát bemutatva – a múlt előtt tisztelegnek.
Nemes célt szolgál a bányászmúzeum kialakítása
Stallenberger József, a tájház vezetője hangsúlyozta, a bánya bezárása után, 1965-ben Nagymányok bányászjellege megszűnt, már csupán hagyományként él tovább a település életében. Most ismét ezt a hagyatékot, a bányászmúlt írásos és tárgyi emlékeit igyekeznek megmenteni és közkinccsé tenni. Ezt követően a plébános megáldotta a halott bányász ősök nevét tartalmazó emléktáblát is, a meghívott vendégek pedig elhelyezték a tisztelet és megemlékezés koszorúit.
A Herger Éva vezette Glück Auf hagyományőrző egyesület kórusa énekkel, majd a megjelentekkel közösen a bányászhimnusz eléneklésével erősítette a közösséghez tartozás érzését.