2020.07.08. 12:46
Bódult állapotban vezette autóját a nő
Egy budapesti nő a 6-os számú főúton Pécsvárad és Bonyhád között május 17-én reggel hat óra körül – vélhetően drog hatása alatt – folyamatosan másokat veszélyeztetve közlekedett.
Forrás: Shutterstock
Egy autós tett bejelentést május 17-én reggel 06 óra körül, hogy egy Audi vezetője a 6-os számú főúton Pécsváradtól folyamatosan úgy közlekedik, hogy – másokat veszélyeztetve – áttér a bal oldali forgalmi sávba, és hirtelen fékezésekkel a mögötte haladók is balesetveszélyes helyzetben kell, hogy közlekedjenek. A bejelentő a kocsijába szerelt fedélzeti kamerával egészen a megállításig rögzítette a veszélyes manővereket.
A bejelentést követően a Bonyhádi Rendőrkapitányság munkatársai a város határában ellenőrizni akarták az Audi vezetőjét, aki egy mellékútra hajtott, ahol végül az egyenruhásoknak sikerült megállítaniuk. Az intézkedés során a nő zavartan viselkedett, azonban az alkoholteszteres vizsgálat nem mutatott ittasságot. Ezt követően az asszonyt előállították, és a nála elvégzett drogteszt kokainra pozitív jelzést mutatott. A rendőrök a 24 éves nő ellen eljárást indítottak járművezetés bódult állapotban vétség és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt. Az egyenruhások bevonták a sofőr jogosítványát is.
[embed]]
A jármű ellenőrzésekor az is kiderült, hogy azt ideiglenesen kivonták a forgalomból és kötelező felelősségbiztosítást sem kötöttek rá.
A bonyhádi rendőrök most azoknak a jelentkezését várják, akik május 17-én reggel 06 óra és 06 óra 20 perc között a 6-os számú főúton közlekedtek Pécsvárad és Bonyhád között, és találkoztak vagy megelőzték a videofelvételen látható Audit, közölte a megyei rendőr-főkapitányság.