összefoglaló

2021.11.07. 11:00

Biciklis sérült, egy autó pedig villanyoszlopnak ütközött

TEOL

Fotó: TMRFK

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén november 6-án két könnyű sérüléses és három anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, négy főt fogtak el, és hármat állítottak elő, akik bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók. A szolgálatban levő állomány tagjai öt szabálysértési feljelentést tettek. Az egyenruhások egy biztonsági intézkedést hajtottak végre. A szonda három sofőrnél lett pozitív.

Személyi sérüléses baleset történt november 6-án 11 óra 25 perckor Ozorán. Egy férfi az Árpád utcában biciklizett, amikor jelzés nélkül balra fordult és nekiütközött egy szabályosan közlekedő, mellette elhaladó Suzukinak. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kerékpáros könnyű sérülést szenvedett.

Fotó: TMRFK

Személyi sérüléses baleset történt szombaton délelőtt Hőgyészen is. Egy helyi lakos eddig ismeretlen okból autójával áttért a szemközti sávba, majd lehajtott az úttestről és egy telefonoszlopnak ütközött. A baleset során a kocsi vezetőjének könnyű sérülései lettek, autója is összetört.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában