Gyakorlat

2021.12.06. 11:55

Tűzoltók szállták meg a megyei múzeum környékét Szekszárdon

Rengeteg tűzoltójármű és tűzoltó érkezett hétfő délelőtt fél tíz körül a Wosinsky Mór Megyei Múzeum épületéhez. Aggodalomra azonban semmi ok.

TEOL

Fotó: TEOL

A múzeum épületénél a TEOL.hu munkatársa összesen hét tűzoltójárművet látott. Az épület északi, déli és keleti oldalán is álltak tűzoltókocsik. A járművek között volt a gépjárműfecskendők mellett két emelőkosaras magasból mentő is. Az egyik ilyen jármű magasba emelt kosarából egy tűzoltó vizsgálta a múzeum tetőszerkezetét, míg a másik jármű kosarát ottjártunkkor emelték a magasba. Az épület körül mindenütt tűzoltók sürögtek- forogtak, közülük többen sietve csatlakoztattak egy tömlőt egy közeli tűzcsaphoz. Az egykori Gemenc Hotel bejárata előtt és a Szent István tér, valamint a Zrínyi utca kereszteződésében egy-egy rendőrautó állt.

A látvány sok járókelőt megállásra késztetett, többen aggódva kérdezték a tűzoltókat arról, hogy mi történik.

Köves Péter, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kérdésünkre megerősítette, aggodalomra semmi ok. Mint azt elmondta, a készenléti állomány számára tartanak „szimulációs gyakorlatot”. Hozzátette, a gyakorlat a társszervek bevonásával történik, a helyszínen rendőrök segítenek abban, hogy a forgalom zökkenőmentes haladjon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában