Vádemelés

2022.06.07. 12:51

Fél köbméter vegyes hulladékot hagyott az utcán

Hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat egy 34 éves szekszárdi férfi ellen a Szekszárdi Járási Ügyészség.

TEOL

Képünk illusztráció (Forrás: Shutterstock)

Fotó: Shutterstock

A vádlott 2021. év nyarán az általa vezetett gépjárműből körülbelül fél köbméter mennyiségű, vegyes összetételű hulladékot, így műanyag kannát, gumiabroncsot, háztartási hulladékot, építőipari hulladékot, valamint egyéb fém- és műanyag hulladékot helyezett el engedély nélkül egy szekszárdi utcában lévő közterületen. A hatóság által nem engedélyezett helyen, illegálisan elhelyezett hulladék alkalmas volt a föld, a víz, a levegő, illetve az élőlények veszélyeztetésére – tájékoztatott a Tolna Megyei Főügyészség. 

A lerakott hulladékokból csapadék hatására szennyezőanyagok oldódhatnak ki, melyek a talajba, talajvízbe kerülhetnek. Az építési törmelék porladás következtében nagy területen okozhat röpszennyezést. A gumiabroncs és a műanyag hulladékok éghető anyagokat tartalmaznak, melyek meggyulladásuk esetén a levegő szennyezését okozhatják, veszélyeztetve az élővilágot. 

A hulladékokat a polgármesteri hivatal elszállíttatta az önkormányzat hulladékudvarába. A vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte, azonban büntetett előéletű, többszörös visszaesőnek minősül, más ügyben jelenleg is jogerős börtönbüntetését tölti. Vele szemben a járási ügyészség elzárás és pénzbüntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában