Önbíráskodás

2022.06.22. 14:43

Veréssel szerezte vissza a kölcsönt

A paksi rendőrök elfogták azt a solti fiatalt, aki a tegnapi napon egy ismerősét bántalmazta, mert a korábbi tartozását nem adta meg időre - olvasható a police.hu rendőrségi portálon.

TEOL

Képünk illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

Fotó: Shutterstock

Egy 16 éves bölcskei fiú tett feljelentést június 21-én a Paksi Rendőrkapitányságon. Elmondta, hogy délután ismerőseivel lakásukról fürdeni indultak a paksi strandra. Út közben megálltak cigizni és kocsit takarítani, ekkor a 17 éves solti ismerőse kérdőre vonta egy korábbi, 6000 forintos tartozás miatt. A beszélgetésből szóváltás, majd dulakodás alakult ki, ami végül verekedésbe torkollott. A bunyó közben elszakadt a pólója is és a nadrágja zsebéből a solti fiatal a tartozás fejében kivette az összes pénzét, 134.000 forintot.

Forrás: TMRFK

Amikor kiszabadult a szorításból, telefonált egy ismerősének, hogy menjen érte. A másik két fiú közben elhajtott. A történtek után a sértett és a segítségére siető barátja elindultak Paksra, hogy megkeressék az ismerőseit. Útközben a rendőrök igazoltatták őket, és a történtek miatt a kapitányságra irányították, ahol ő feljelentést tett.

A kollégák a bejelentést követően azonnal keresni kezdték a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiút, akit rövid időn belül elfogtak és előállítottak, majd gyanúsítottként hallgattak ki. A solti fiatalember beismerte és megbánta tettét. Elmondta, hogy idő közben már költött az erőszakkal elvett pénzből. A vásárolt tárgyakat és a még nála lévő bankjegyeket a nyomozók lefoglalták.

Fotó: TMRFK

A Paksi Rendőrkapitányságon önbíráskodás bűntette miatt indult eljárás az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában