Állománygyűlés

2023.01.27. 16:19

Több, mint százszor riasztották tavaly az Atomerőmű Tűzoltóságot

Rendhagyó, három év munkáját átölelő évértékelő ünnepi állománygyűlését tartotta meg január 27-én az Atomerőmű Tűzoltóság és az Atomerőmű Mentőszolgálat.

TEOL

Fotó: Tolna VMKI

Pesztericz Rajmund, az Atomerőmű Tűzoltóság parancsnoka köszöntötte a meghívottakat, majd ismertette a 2022-es esztendő alatt elvégzett munkát  – tájékoztatta portálunkat a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (Tolna VMKI). A parancsnok beszámolóját kiegészítette az elmúlt három év statisztikáival, amelyben részletesen kitért a járványügyi veszélyhelyzet idején bővült feladatrendszer kihívásaira. A tűzoltóság elsődleges feladata az atomerőmű tűzvédelmének biztosítása, ami az operatív munka mellett számos egyéb, szerződésben foglalt feladatot is magába foglal. 

Az Atomerőmű Tűzoltóság készenléti állományát tavaly 122 alkalommal riasztották. A tudás szinten tartásához folyamatos képzések szükségesek, illetve azok számon kérése és ellenőrzése is elengedhetetlen, melyekből a tavalyi esztendőben sem szűkölködött az erőmű tűzoltóságának állománya. A parancsnok beszélt az önállóan és a hivatásosokkal közösen végrehajtott gyakorlatokról, az erőmű és a szakma népszerűsítését szolgáló bemutatókról, a tűzoltó szakmai és sportversenyeken elért kiváló eredményekről, melyekre történő felkészülés a szakmai munka színvonalát emelik.

Fotó: Tolna VMKI

Az Üzemi Mentőszolgálat tevékenységéről Dr. Szvitán Gábor számolt be, aki elmondta, hogy a szervezet sürgősségi, illetve nukleáris energiával kapcsolatos ismeretekben jártas szakembergárdából áll, akik a nap 24 órájában készenlétben állnak. A mentőápolók és a mentőjármű vezetői beosztott tűzoltók. Munkájuk ellátáshoz nélkülözhetetlen a megfelelő technikai háttér biztosítása, ennek érdekében 2018-ban egy új mentőautóval is gazdagodtak, ami országos viszonylatba is kiemelkedő technikai felszereltséggel rendelkezik. Büszkeséggel tölti el, hogy a munkahelyen jelentkező akut problémákkal történő megkeresések 36%-ában azonnal sikerült orvosolni a problémát az elsősegélynyújtó helyen, így a munkavállaló visszatérhetett a műszakjába.

Fotó: Tolna VMKI

Dr. Hábermayer Tamás tűzoltó ezredes, vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóhelyettes is köszöntötte az állománygyűlés résztvevőit, majd elmondta, hogy az erőmű létesítményi tűzoltósága Tolna vármegye tűzvédelmében is jelentős szerepet tölt be. Kitért a biztonság fogalmának napjainkban történő jelentőségére. Továbbá hangsúlyozta a megelőzés, valamint a szakmai és gyakorlati ismeretek elsajátításának fontosságát, amihez feltétlen társulnia kell az elkötelezettségnek, annak érdekében, hogy hosszútávon szavatolják az általunk ismert, megteremtett biztonság fogalmát. Méltatta a létesítményi tűzoltóság előző éves teljesítményét, és kérte, hogy az elkövetkezendő időszak sikerei érdekében a szervezetek őrizzék meg szoros együttműködésüket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában