Ítélet

2023.09.13. 17:40

Tolna vármegye legnagyobb kábítószer kereskedője akart lenni, 13 év fegyház vár rá

Bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette, pénzmosás bűntette, közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmények ügyében hozott ítéletet szerdán a Szekszárdi Törvényszék.

Szeri Árpád

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

I. rendű vádlott az 1990-es évek végétől fogyasztott kábítószert, amellyel később kereskedett is. Emiatt a bíróság 2005-ben jogerősen marasztalta. Ezt nem tartotta vissza attól, hogy 2016. év elején, még meglévő kapcsolatai révén, újra kezdje kábítószer- és új pszichoaktív anyag értékesítő tevékenységét. 

Ismeretlen forrásból kábítószert – amfetamint, marihuánát, kokaint, mefedront, stb.– és akkor pszichoaktív anyagoknak minősülő szereket szerzett be és adott át a további vádlottaknak. Akik mint aldílerek bonyolították le az értékesítést Tolna vármegye különböző településein. Az eladásból befolyt összeggel az aldílereknek és futároknak mindig el kellett számolniuk I. rendű vádlottal. Az értékesített illegális szerek mértéke változó volt, esetenként hozzávetőlegesen 1-10 gramm. 

Az I. rendű vádlott az illegális szereket főként Baranya és Bács-Kiskun vármegyékből, illetve külföldről szerezte be. De az is előfordult, hogy úgynevezett telekocsi szolgáltatással belföldön szállíttatta a kábítószert és/vagy az új pszichoaktív anyagokat. A vádlott célja az volt, hogy Tolna vármegyében ő legyen a legnagyobb kábítószer-, illetve pszichoaktív anyag kereskedő. Ezért fokozatosan igyekezett a hálózatát többszintesre, jól szervezett formában, a lebukást minimalizáló módszereket alkalmazva felépíteni. 

A 2019 őszétől kezdődően már bűnszervezeti formában működő, alá-fölérendeltségen alapuló, hosszabb időre, magasabb fokban szervezett, II-VII. rendű, illetve IX. rendű vádlottat is magában foglaló hálózata révén összesen 35 millió 868 ezer forint illegális bevételre tett szert. A leírt büntetendő cselekményének elkövetéséből származó vagyon eredetének elleplezése, eltitkolása céljából, továbbá ezen vagyon rendszeres haszonszerzésre törekvő gyarapítása érdekében az I. rendű vádlott 2019-ben alapított egy egyszemélyes kft.-t. Tette ezt kizárólag azért, hogy az illegális szerek értékesítéséből származó vagyont tisztára mossa. Illetve, hogy tevékenységét a továbbiakban ezen cég felhasználásával folytassa, igazolva a legális forrás nélküli bevételeinek eredetét.

Ezen felül I. rendű vádlott rábírására VIII. rendű vádlott, illetve egy már emiatt jogerősen elítélt személy 2016. szeptember 26-án felgyújtotta a rendőrségi intézkedés során lefoglalt és a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság telephelyére szállított, I. rendű vádlott tulajdonában álló BMW típusú személygépjárművet. Történt ez azért, hogy az autó sebességváltó szerkezetében az I. rendű vádlott által elrejtett 100 gramm kannabiszt a másnapi szemle alkalmával a nyomozóhatóság ne találja meg. A cselekmény következtében a telephelyen közelben álló más személygépjárművek is megrongálódtak, további járművek pedig közvetlen veszélybe kerültek. A ténylegesen okozott kár meghaladta a kétmillió forintot, a tűz keletkezésével közvetlenül veszélyeztetett kár pedig a tíz millió forintot.

A Szekszárdi Törvényszék – tájékoztatta lapunkat dr. Bajusz János sajtótitkár – társtettesként, jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette, társtettesként elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és felbujtóként elkövetett közveszélyokozás bűntette miatt 13 év fegyházbüntetésre, 540 napi tétel, összesen 10 millió 800 ezer forint pénzbüntetésre, illetve 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a kilenc vádlottas büntetőügy I. rendű vádlottját. A vádlott – mint bűnszervezeti elkövető, e minőségéből fakadóan – feltételes szabadságra nem bocsátható. A törvényszék I. rendű vádlottat a pénzmosás bűntettének vádja alól felmentette.

A bíróság II-VII. rendű, illetve IX. rendű vádlottakkal mint bűnszervezeti elkövetőkkel szemben szintén kábítószer-kereskedelem bűntette, illetve új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt szabott ki szabadságvesztést büntetést, egyenként 9 év, 6 év, 3 év 4 hónap, 3 év 2 hónap, 4 év, 2 év, illetve 3 év 6 hónap fegyház formájában, a feltételes szabadság kedvezményének kizárása mellett, továbbá pénzbüntetéssel, illetve közügyektől való eltiltással is sújtotta őket. 

A VIII. rendű vádlottat a törvényszék közveszélyokozás bűntettében mondta ki bűnösnek és 5 év börtönbüntetésre és 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, biztosítva számára a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét. A törvényszék a fenti büntetések kiszabása mellett intézkedésként a bűnös vagyongyarapodásra tekintettel vagyonelkobzást is alkalmazott egyes vádlottakkal szemben. A bűnszervezet fejének tekinthető I. rendű vádlott esetében 10 millió 242 ezer 440 forint erejéig, amelynek biztosítására a lefoglalt (személygépjármű, motorkerékpár, jetski, készpénz), illetve zár alá vett (ingatlanok, kft.-ben üzletrész, életbiztosítások, bankszámlán kezelt pénzek) vagyonelemek vonatkozásában a kényszerintézkedést részben visszatartotta, illetve fenntartotta.

Az ítélet nem jogerős, a vádhatóság három munkanap gondolkodási időt tartott fenn, míg a vádlottak és védőik nagyobb részben fellebbezést jelentettek be, kisebb részben szintén gondolkodási időt tartottak fenn a nyilatkozattételre.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában