2023.11.28. 14:18
Cserbenhagyó traktorost keresnek a rendőrök
Cserbenhagyás vétsége miatt eljárás indult ismeretlen személy ellen a Tamási Rendőrkapitányságon – tájékoztatott a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A kép illusztráció.
Egy autós tett bejelentést, miután november 24-én, pénteken 17 óra 45 perc körül a 65-ös számú főúton Iregszemcse irányából Tamási irányába közlekedett. A 48-as kilométerszelvényhez érve az autós féktávolságon belül észlelte az előtte haladó ismeretlen rendszámú mezőgazdasági vontatót, mely elmondása szerint nem volt kivilágítva. A férfi fékezett, ennek ellenére a kocsi elejével a mezőgazdasági vontatóra függesztett ekének ütközött.
A mezőgazdasági vontató vezetője feltételezhetően nem észlelte a balesetet, nem állt meg, a helyszínt elhagyta. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki az esettel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél, vagy hívja a 0674/573-910-es számot. Bejelentést tehet a 112-es központi segélyhívón, illetve névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is.