Először megszökött, majd nem akart vallani a koronatanú

Még 1923. augusztus 5-én Till Henriket, egy jómódú kalaznói lakost a szőlőben présházának ajtaja előtt lőtték agyon. A tanya egy kivágott dombba volt beépítve úgy, hogy a gyilkos a tanya melletti parton levő akác cserjésben elrejtőzve észrevétlenül várhatta be áldozatát és a gyilkosságot is észrevétlenül követhette el. Így történhetett, hogy az esetet senki sem látta, és a tettes észrevétlenül elmenekülhetett a helyszínről a tanya mögötti földeken.

Till Henriknek ellensége nem volt, de a faluban tudták, hogy házában élő vejével rossz a kapcsolata. A veszekedés és tettlegesség is rendszeres volt köztük. A gyanú így rögtön a vejre, Hedrich Henrikre irányult, aki ellen a nyomozás során bizonyítékokat is találtak.

Az ügyben 1924. február 11-én és 12-én tartotta a főtárgyalást a szekszárdi kir. törvényszék dr. Végess Ferenc kir. ítélőtáblái bíró vezetése alatt álló tanácsa. Szavazó bírák dr. Iliinké Imre és lovag Riebel Ármin voltak, a vádat dr. Hacksch Ferenc kir. ügyész képviselte.

A vád szerint Hedrich Henrik még 1920-ban lopta el Deckert Illés kalaznói lakos fegyverét, amit évekig rejtegetett és a gyilkosságot a legapróbb részletekig eltervezve lőtte agyon apósát. A gyilkosság után a fegyvert Till Henrikkel ellenséges viszonyban levő szőlőszomszédjának, Deckert Henrik présházának padlásán rejtette el, majd a földeken keresztül Till Illés kocsmájába szaladt, ahol abból a célból, hogy alibijét bizonyíthassa, Varga Józseftől tüntetőleg kérdezte, hány óra van.

Hedrich Henrich tagadta a gyilkosság elkövetését. Azt vallotta, hogy a gyilkosság napján ebéd után a lovakat megetetve, a gyümölcsöskertben feküdt és aludt, aztán sógorához Beoker Konrádhoz, onnan a tengeriföldjére, majd Till Illés kocsmájába, végül onnan negyed 6 tájában haza ment, és ott értesült a gyilkosságról. Azt is tagadta, hogy Deckert Illés fegyverét ellopta volna, sőt, neki fegyvere soha nem is volt.

Hedrich után egymás követve hallgatta ki a törvényszék a vád tanúit. Bekker Illés, Till Henrik szőlőszomszédja azt mondta, hogy mint általában, a tragikus vasárnapon is együtt mentek ki a szőlejükbe, melyek egymás mellett vannak. Amint kiértek, mindegyikőjük a maga tanyájába ment. Ő elkezdett bort fejteni és körülbelül egy negyedóra múlva lövést hallott, melyről azonban azt gondolta, hogy a vadászok fegyverétől való. Később értesült csak arról, hogy régi barátjának életét oltotta ki a lövés. 

Till Henrikné, a meggyilkolt özvegye, veje ellen vallott. Elmondta, hogy életük örökös rettegésben telt, mert mindig féltek, hogy Hedrich Henrich megöli őket, hiszen ezzel többször is fenyegetőzött. Hedrich Henrik védekezése, hogy ebéd után a gyümölcsösben aludt, nem felelt meg a valóságnak, mert sem ő, sem sógora nem látták ott, pedig mindketten kinn jártak a kertben.

Hedrich vallomásának ezt a részét bizonyítékok is cáfolták, mert a fű a gyümölcsösben, sehol sem volt leheverve, tehát ott nem tartózkodhatott.

A gyilkosság után is roppant cinikusan viselkedett Hedrich, aki sem szánalmat, sem megdöbbenést, sem ijedelmet nem mutatott, de akkor elkezdett reszketni, amikor arra kérték, hogy menjen el a szőlőbe az apósa hullájához, és a csendőrökért, orvosért. Ekkor úgy megijedt, hogy a lovakat sem bírta befogni.

A tárgyalás talán legérdekesebb és legfurcsább epizódja volt, amikor Müller János kalaznói lakost akarták kihallgatni, aki amint belépett a terembe, csak a vádlottat nézte és nem mert beszélni sem. Dr. Haksch Ferenc indítványára az elnök a vallomástétel szabadsága érdekében Hedrichet a tanú kihallgatásának tartamára eltávolíttatta a teremből. Ekkor Müller akadozva előadta, hogy Hedrichet Till présházának irányából a kukoricaföldje felé gyors lépésekben látta távozni kevéssel a gyilkosság valószínű időpontja után.

A kir. törvényszék elrendelte a megesketését, de azzal is baj volt, mert Müller először megszökött az esküre felállított tanuk közül, később pedig amikor előcibálták, pár kezdő szónál nem mondott többet az eskü szövegéből. Háromszor az anyanyelvén, kétszer magyar nyelven kísérelték meg a tanú megesketését, amellyel még a tolmács is sikertelenül kísérletezett, azonban a bárgyú tekintettel maga elé meredő tanú az „Isten engem úgy segéljen” esküzáradékot nem volt hajlandó kimondani. Végül is az elnök elrendelte elmebeli állapotának a kivizsgálását. Amikor a tanú meghallotta, hogy aznap nem mehet haza, és a tárgyalás teljes költségét neki kell megfizetni, az esküt letette. A védő a megesketés ellen, miszerint a tanú részeg volt, semmiségi okot jelentett be.

A vallomások során gyorsan tisztázódott az is, hogy miként lopta el Hedrich Deckert Illés fegyverét a présház ablakrácsának a kifűrészelésével, hogyan mondta otthon, hogy fegyvert vett, majd eladta, pedig valahol elrejtve tartotta, végül, hogyan iparkodott Till kocsmájában alibit szerezni.

A főtárgyalás fontos és kiemelkedő része volt a nyomozást irányító Reich Oszkár főszolgabíró és a nyomozást teljesítő csendőrök kihallgatása. Ezekből kiderült, hogy a nyomok felfedezése és a tettes személyének felderítése majdnem kizárólag Reich Oszkár érdeme, aki a gyilkosság elkövetése után nyomban kiszállt Kalaznóra, és a nyomozás irányításával és saját vizsgálódásával megállapította, hogyan követte el Hedrich a gyilkosságot, hogyan menekült a gyilkosság elkövetése után és miért nem állhat meg vallomása.

A főszolgabíró — saját szavai szerint — szinte úgy követte csendőrökkel a tettes lábnyomait a helyszínről a menekülés útján, mint ahogy a kopók mennek a vad nyomán.

Hosszas tanácskozás előzte meg az ítélet kihirdetését. Csak este 8, fél 8 tájában mondta ki dr. Végess Ferenc bűnösnek Hedrich Henriket gyilkosság és lopás bűntettében. Az enyhítő körülményekre való tekintettel halálbüntetés helyett életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte.

A főtárgyalás iránt szokatlanul nagy volt az érdeklődés, annál inkább, mert a vád közvetett bizonyítékokon épült fel, és nagyon ritka volt, hogy ilyen bűnténynél így álljon fel a vád.

További részek

I. Fej nélküli hulla borzolta a kedélyeket

II. Több mint húsz baltacsapással végzett alvó férjével

III. A madocsai csendőrgyilkos szökésének híre bejárta egész Európát

IV. Baltával majd lapáttal verte agyon szeretője feleségét

V. Az örökségért verte agyon szódásüveggel, vasalóval anyósát

VI. Adósságuk miatt ölt a gyilkos házaspár