az eső már nem okozhat gondot

2018.05.16. 15:30

Már a vásárlókat is tető védi a paksi piacon

Ereszcsatorna is készült, így a csapadékvíz elvezetése sem okozhat a jövőben gondot.

Vida Tünde

Forrás: MW-archívum

Fotó: Illusztráció

Hozzávetőleg két és fél hónap alatt elkészült a Villany utcai piac vásárlóterének tetőszerkezete. Korábban csak az árusítókat védte tető, a jövőben viszont a vásárlóknak sem kell tartaniuk az esőtől. 2002 májusában közel 90 milliós költséggel korszerűsítette a piacteret a paksi önkormányzat: új burkolatot kapott a tér, kicserélték az asztalokat. Akkor úgy döntöttek, tető csak az árusítóhelyek fölé kerül. Az idő nem igazolta a döntést, ezért elkészítették a terveit egy új tetőszerkezetnek, ami immár a vásárlóteret is befedi. Az új nem épült össze a régivel, a fedés egy irányba lejt, a másik irányban felfelé nyitott, ezzel a szellőzés is megoldott. Ereszcsatorna is készült, így a csapadékvíz elvezetése sem okozhat gondot a jövőben.

Fillér Gergő, a polgármesteri hivatal beruházási csoportvezetője elmondta, négy vállalkozótól kértek ajánlatot, ezek közül a paksi Partner Kft. adta a legkedvezőbbet. A cég február 21-én vette át a munkaterületet, a kivitelezés problémamentesen zajlott, határidőre teljesítette vállalását. A műszaki átadáson nem talált kivetnivalót a megbízó képviselője.

Fillér Gergő azt is elmondta, a munkákat úgy ütemezték, hogy semmilyen fennakadást nem okoztak az elmúlt két hónapban a piac működésében. Az árusítóhelyen egyébként hetente kétszer, kedden és pénteken délelőtt tartanak piacot. Az új tető valamivel több, mint nettó 15 millió forintba került. A beruházás teljes költségét önerőből finanszírozta a város önkormányzata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában