tiltakozás

2018.05.25. 17:30

Nem akarnak bányát a madocsaiak

Parázs hangulatú, maratoni közmeghallgatást tartott a Tolna Megyei Kormányhivatal illetékes szervezete Madocsán a tervezett kavicsbánya ügyében. Sokan a faluház udvaráról igyekeztek figyelemmel kísérni a történteket, mert egyszerűen nem fértek be. Az viszont egyértelműen kiderült, hogy változatlanul nem akarnak bányát a madocsaiak.

Vida Tünde

Dr. Szilas László, a Tolna Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi osztályának vezetője igyekezett mederbe terelni a tervezett kavicsbányára vonatkozó környezeti hatásvizsgálati eljárás keretében tartott közmeghallgatást csütörtökön este Madocsán. Nem sok sikerrel.

Először Berkovics István, a geológiai és kutatási háttérmunkáért felelős bányamérnök beszélt az előzményekről, a fúrások eredményéről, majd a BET-BAU Kft. képviselői kaptak szót. Az egybegyűltek azonban hol visszafogottabban, hol határozottabban közölték: Madocsán nem lesz bánya.

A faluházba körülbelül kétszázan zsúfolódtak be, több tucatnyian viszont kint rekedtek. Sokan közülük Madocsa a mi falunk, nem akarunk ide bányát feliratú pólóban, hasonló tartalmú táblákkal érkeztek, jó néhányan képviselték Bölcskét ugyancsak táblákkal felszerelkezve. A helybeliek közül többen kifogást emeltek a vállalkozó terve ellen, számos ellenérvet soroltak, illetve vitatták a tanulmányban foglaltak hitelességét.

Az első hozzászóló, egy középkorú madocsai férfi szerint meg kellene szüntetni az eljárást, mert nincs olyan földterület, ahol bányát létesíthetne a vállalkozó, és nincs olyan rendelete Madocsának, ami ezt lehetővé tenné. Szavai szerint, ha nem szünteti meg a hatóság az eljárást, megkérdőjelezhető, hogy a környezetet védi vagy a vállalkozó érdekeit.

Egy hölgy azt vetette a bányát tervező vállalkozó szemére, hogy a kiváló madocsai földeket a tanulmányban két aranykoronásként említik, miközben azok húsz aranykoronásak. A BET-BAU Kft. ügyvezetője azt mondta, kettes besorolású helyett tévedésből írták, hogy két aranykoronásak a földek. Vass Péter a közmeghallgatáson is megerősítette, ha a madocsaiak a júniusra kitűzött népszavazáson a bánya ellen foglalnak állást, letesznek arról, hogy megnyissák.

Döme Gábor, aki a Madocsáért Környezetvédelmi és Kulturális Értékőrző Egyesület alelnökeként mutatkozott be felszólalása elején, sorra megkérdőjelezte a hatástanulmányban foglaltak igazságtartalmát a zaj és porterhelésre vonatkozó adatoktól a vízbázist érintő fejezetig. A vízvédelem kritikus dolog – ismerte el a vállalkozó képviselőjeként felszólaló Torma Zoltán. A környezetmérnök egyébiránt állította, hogy letettek a közúti szállításról, amit kifogásoltak a helyiek, és egyáltalán nem lesz kamionforgalom. Ehelyett az először csak alternatívaként szereplő vízi úton szállítják majd kizárólag a kavicsot, ami nem jár a bányatelken kívül sem por, sem zajterheléssel. Ezt azonban szemmel láthatóan nem hitték el a helyiek. Azt viszont üdvrivalgással fogadták, amikor elhangzott, hogy árvízvédelmi szempontból a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elutasító állásfoglalást adott ki.

Hiába mondták a bánya mellett érvelők, hogy számos biztosítékot alkalmaznak, a vállalkozónak időszakonként meg kell majd újítania az engedélyeit és gondoskodnia kell a táj rehabilitációjához szükséges forrásról, a madocsaiak nem tágítanak, nem kérnek a bányából.

Egyik hozzászóló azt mondta: közönséges pénzkidobás a kutatásokra, tanulmányokra fordított összeg, hiszen egyértelmű, hogy nem akar senki bányát Madocsán.

Három órányi heves vita után dr. Szilas László azt mondta, továbbra is várják a lakossági észrevételeket. Ezeket is figyelembe véve körülbelül június közepére születhet meg a környezetvédelmi engedély.

Nincsenek kétségeik a népszavazást illetően

Törjék Gábor, a Madocsáért Környezetvédelmi és Kulturális Értékőrző Egyesület elnöke a közmeghallgatás és az eljárás kapcsán azt mondta, nem érti, hogyan lehet egy olyan tanulmányt egyáltalán komolyan venni, ami többszöri hiánypótlás után is hemzseg a hibáktól. Mert ha többszöri átdolgozás után is tele van banális tévedésekkel, nehéz elhinni, hogy a Madocsára vonatkozó számítások hitelesek. Hozzátette, az is érthetetlen, hogy miért vannak egyáltalán határidők, ha a vállalkozó újra és újra lehetőséget kap a hibák javítására. Törjék Gábor azt mondta, a népszavazás kimenetelével kapcsolatban nincsenek kétségeik, de az ő céljuk az, hogy a hatóság az érveik alapján belássa, hogy ha a tervezett helyszínen nyitnának bányát, az a természetre és a környékben élőkre is káros hatással lenne.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában