Ösztöndíjprogram

2018.06.12. 14:00

Szakmai utánpótlást biztosít az akadémia

Ösztöndíjprogramot, Paks II. Akadémiát indít útjára a Paks II. Atomerőmű Zrt., amely az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vel és felsőoktatási intézményekkel is együttműködési megállapodást köt.

Vida Tünde

Közvetlen tárgyalásokra, szakmai kapcsolatok építésére és erősítésére is alkalmat adott az idei Atomexpo, amelyet Szocsiban rendezett az orosz atomenergetikai cég, a Roszatom – foglalta össze a témában tartott sajtótájékoztatóján Lenkei István. A Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója kitért rá, hogy komoly delegációval vettek részt a programon, ahol Süli János miniszter vezetésével tárgyalásokat folytattak, aktuális feladatokról egyeztettek a Roszatom legfelső vezetésével. Más cégekkel is tárgyaltak, és kerekasztal beszélgetésen mutatták be a Paks II-vel kapcsolatos információkat.

A projekt kitüntetett figyelmet élvez, hiszen mind a technológia, mind a finanszírozás újdonságnak számít, ezért mintául szolgálhat az unióban. Fontos hozadéka a nukleáris ipar nemzetközi seregszemléjének az az együttműködési megállapodás is, ami a Magyar Atomfórum Egyesület és a Roszatom között másfél éves előkészítő munka eredményeként jött létre.

Lenkei István – aki hat éve társadalmi munkában elnöke a hazai nukleáris ipar meghatározó szereplőit tömörítő egyesületnek – hangsúlyozta, hogy oktatás, konferenciaszervezés, információcsere tekintetében szeretnének együttműködni annak érdekében, hogy teljesüljön a negyven százalékos hazai beszállítói arány.

Pozitív élmény, hogy a jubileumi Atomexpo kapcsán első ízben meghirdetett pályázat legjobbjai közé került a Paks II. interaktív kamionja társadalmi kommunikáció kategóriában. Itt jegyezte meg Lenkei István, hogy az külön öröm volt számára, hogy Hamvas István is ott volt a díjkiosztón, hiszen az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. egy másik kategóriában szintén várományos volt. – Ez is demonstrálta, hogy csak együttműködve tudunk jó atomerőművet építeni – fogalmazott a Paks II. Zrt. vezérigazgatója.

Azt is elmondta, hogy már megszületett az a „sok területet lefedő, sok konkrétumot tartalmazó” megállapodás, amely ennek a közös munkának megteremti a jogi alapját, sőt ő már alá is írta, amit várhatóan a Paks I. vezetője is rövidesen megtesz. – Alapelv, hogy jól működő Paks I. nélkül nincs Paks II. – szögezte le. Hozzáfűzte, hogy természetesen nem szabad, hogy ez sértse az európai uniós elvárásokat. – Az csak az együttműködés módját határozza meg, a minősége rajtunk múlik – vázolta a vezérigazgató. Beszámolt arról, hogy most is vannak feladataik, amelyekben Paks I. a közbeszerzési szabályokat szem előtt tartva részt vesz.

Mittler István kommunikációs igazgató elmondta, hogy az Atomexpo Awardsra jelölt interaktív kamion iránt Pakson, a Város napján is nagy volt az érdeklődés, hiszen hozzávetőleg ezerötszázan látták. Azon felül arról is beszélt, hogy ösztöndíjprogramot hoznak létre a megfelelő szakemberellátás érdekében. Mint hangsúlyozta, bíznak abban, hogy így a paksi és a környékbeli fiatalokat is soraikban tudhatják majd. Az egyetemekkel, főiskolákkal együttműködési megállapodást kötnek, útjára indítják a Paks II. Akadémiát a szükséges képzés biztosítása érdekében.

Egy különleges egybeesés

Érdekes egybeesés, hogy 2009-ben rendezték az első Atomexpót, s ugyanebben az évben indult útjára a Paks II. tájékoztató kamionja a Baranya megyei Bodáról miután a parlament hozzájárulását adta a két új blokk előkészítő munkálatainak megkezdéséhez – idézte fel Mittler István, aki akkor a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója volt, míg a beruházásért felelős miniszter, Süli János a cég vezérigazgatója volt, Lenkei István pedig bővítési igazgatóként dolgozott. A kamion a Város napja után visszament Budapestre, annak kerületeit járva főként diákcsoportokat fogad. Mittler István hozzátette, az interaktív jármű természetesen ott lesz idén is a legnagyobb nyári fesztiválokon, ahol szintén a célközönség, a fiatalok tájékozódhatnak általa a hazai nukleáris programról, az új atomerőművi blokkokkal kapcsolatos tudnivalókról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában