fogathajtás

2018.07.04. 16:20

A seregélyesi hajtó szépen irányította lovait

Harminc fogat vett részt a zombai országos egyes-, kettes- és négyesfogathajtó-versenyen.

Balázs László, fotó: Mártonfai Dénes

Harminc fogat vett részt a sportpályán tizennegyedik alkalommal megrendezett fogathajtó versenyen. A hazai lovassport jeles eseményén egyes-, kettes- és négyesfogatok indultak. Aprogram a szakmai közönségnek szóló díjhajtással kezdődött, majd ezt követte a maratonhajtás. Szombaton este kezdődött az éjszakai show, amelyen tizenhárom fogat félmaraton versenyen vett részt. Vasárnap délután az akadályhajtást bonyolították le.

A viadalt rendező Zombai Lovasklub Egyesület elnöke, Hirnikl György elmondta, a program idén ifjúsági versenyzőkkel bővült, ugyanis augusztusban Kisbéren lesz az ifjúsági Európa-bajnokság, amelynek erőfelmérő versenye volt a zombai.

Külön értékelték a profi élversenyzőket (A-kategória), illetve az utánpótlás és hobbi (B-kategória) versenyzőket. Utóbbiban indultak azok is, akik szeretnének felkerülni az A-ba, és akik ezt nem tervezik, de szeretik a lovakat, a versenyt. Ez a kategória alkalmas arra is, hogy fiatal lovakat próbáljanak ki. Az elnök szerint idén háromezer néző látogatott ki a viadalra.

Végeredmény

kettesfogat, A-kategória: 1. Penzer László (Seregélyesi Lovas Club), 2. Farkas László (Dobro Horses SE), 3. Hartmann János (Barcsi Lovas SE).

B-kategória: 1. Horváth Árpád (Perkáta SE), 2. Sipos Zoltán (Füzesgyarmati Alapítvány), 3. Baranyai Géza (Tihanyi Lovas Klub).

Hirnikl György díjhajtásban harmadik, akadályban ötödik, maratonban hatodik, összesítésben pedig végül a hatodik helyen zárta a háromnapos erőpróbát.

Négyesfogat: 1. Bárdos Attila (Hetényegyházi FHE), 2. Ujházi Attila (Abonyi Imre LSE).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában