önkormányzat

2018.07.10. 13:00

Értékesítené nyaralóját Tolna város testülete

Steinbach Zsolt, illusztráció: Shutterstock

Fotó: Shutterstock illusztráció

Ingatlanértékesítési eljárást indított nemrég a tolnai képviselő-testület. Mint azt annak idején megírtuk, erre azért volt szükség, mert a korábban uniós pályázati támogatást elnyert – akkori árakon számolt – városi nagyberuházások megvalósítása a tervezettnél jóval többe fog kerülni. Ennek okai pedig az építőipari fellendülés miatt drasztikusan megemelkedett a bér- és anyagköltségek.

Az üresen álló, hasznosítani hosszabb távon sem tervezett önkormányzati ingatlanok számbavétele megtörtént. Összesen tizenegy ingatlanról van szó, nagyobb részük építési telek, de a listán szerepel többek között az egykori városi művelődési ház épülete is.

Az előzetes értékbecslés egyelőre csak egy ingatlanra készült el. Ez pedig az önkormányzat balatonfenyvesi nyaralója, amelynek becsült forgalmi értéke 11,4 millió forint. A képviselő-testület legutóbbi ülésén ezt az ingatlant kijelölte értékesítésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában