Ültess fát, életfát, őrizd az oxigén forrását!

2018.09.07. 12:30

Együtt cseperedik facsemete és kisgyermek

Az ÖKO Munkacsoport Alapítvány 2018-ban is meghirdeti az Ültess fát, életfát, őrizd az oxigén forrását! akcióját.

Munkatársunktól

Fotó: Shutterstock

Egy régi hagyományt élesztettek újjá, amelynek során, egy kisgyermek születését egy fa elültetésével ünnepli meg a család. Az alapítvány és a támogatók segítik ennek a hagyománynak a folytatását úgy, hogy egy-egy fát biztosít azoknak a szülőknek, akik jelentkeznek a felhívásra. Azoknak a szülőknek a jelentkezését várják, akiknek gyermekük 2017. október 1. és 2018. szeptember 30. között született, és felvállalják, hogy az átvett fát elültetik és gondozzák, hogy együtt cseperedjen fel a gyermekük és az „életfája”. Valamint azt is vállalják, hogy évente fotót küldenek a két csemete fejlődéséről. Jelentkezni kizárólag e-mailben, a következő címen lehet: [email protected] A jelentkezési határidő október 5. Felvilágosítást a 30/438-95-61- es telefonszámon, és e-mailben lehet kérni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában