megtért

2018.11.23. 15:30

Új emberként jött ki a fegyházból

A társadalom peremére szorult személyeknek beszél a megtéréséről.

Hanol Erzsébet

Élete jelentős részét börtönben töltötte Boros Lajos, ám megtalálta Istent, megtért, és most már boldog családi életet él, bizonyságtételével pedig szeretné másoknak is megmutatni a helyes utat. Az 59 éves férfi a bogyiszlói református templomban a vasárnapi istentiszteleten beszélt az életéről. Elmondta, hogy hétszer ítélték el, és több mint harminc évet töltött a rácsok mögött. A fiatalkorúak börtönében kezdte, volt a szegedi Csillagban és a váci fegyházban fejezte be fogvatartotti pályafutását. Tizenhat évesen került kapcsolatba egy olyan férfival, aki betörésekből élt, és elindult egy olyan úton, amelyen nincs megállás. Az alkohol és más bódító szerek rabja lett. Mindig vagyon elleni bűncselekmények miatt ítélték el, végül aztán fegyveres rablás, betörés és emberölési kísérlet miatt szabtak ki rá összevont büntetésként közel huszonkét évnyi fegyházat.

– Hatszor ugyanolyan emberként jöttem ki a börtönből, mint ahogyan bementem, hetedjére azonban minden megváltozott – mondta. Megosztotta a gyülekezettel, hogy a váci fegyház varrodájában dolgozott, és annak dohányzójában ütötte meg a fülét egy mondat: hiszek Istenben, és az ő egyszülött fiában, Jézus Krisztusban. Ez indította el Boros Lajost a megtérés útján 1994-ben. Mint mondta, addig áthidalhatatlan távolság volt közte és Isten között. A megtérése után meg tudta élni a hitét a börtönben, ami testben ugyan rabbá tette, de Isten lélekben szabadságot adott neki.

2015 májusában telt le a büntetése. Még abban az évben megismert egy lányt az egyik gyülekezeti alkalmon, aki azóta a felesége lett, és mostanra van egy két éves kisfiuk. Boros Lajos a Magyar Baptista Szeretetszolgálat missziós munkatársaként járja az országot, és amellett, hogy hagyományos gyülekezetekben, iskolákban beszél a sorsáról, jó részt olyan közösségeket keres fel, akik a társadalom peremére szorultak. Az ország összes büntetés-végrehajtási intézetében járt már bizonyságtételen, sőt határon túli börtönökben is beszélt a fogvatartottaknak. Évente többször felkeresi a lakhelyéhez közel található aszódi javítóintézetet is. Ezeken a helyeken megtérésre hív. Mint mondta, a munkája magvetés, ami Isten segítségével hosszú távon eredményre vezet.

Boros Lajos életéről könyv jelent meg Rácsok mögött szabadon címmel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában