Az önállóságra készíti fel őket a házimunka

„Te csak tanulj!” Bizonyára mindenkinek van olyan ismerőse, akinek a szülei ezzel a mondattal mentették fel gyermekként a házimunka alól. A felnőttek közül sokan gondolják úgy, hogy az élet kellőképpen fárasztó és kegyetlen, így azzal igyekeznek segíteni csemetéjüket, hogy megkímélik az általuk feleslegesnek gondolt terhektől. Esetleg azért nem adnak otthon feladatot neki, mert lassabban megy a takarítás, ha gyermeki kezek törlik a port, nagyobb kosszal jár a főzés, ha apró mancsok pucolják a krumplit. Csakhogy a gyerekek felnőnek, saját háztartásuk lesz, amelyet valahogy el kell kormányozni. Akit pedig gyermekkorában megkímélnek, később személye elleni támadásnak veheti a sorstól, hogy a dolgok nem pakolódnak el maguktól, a ruhák nem mosódnak ki, és az ennivaló sem terem csak úgy magától a fazékban.

Az életre való felkészítés része tehát, hogy a gyereknek legyenek a családban kötelezettségei, feladatai. Fontos része mindez az életre való felkészítésnek. A feladatokat az életkori sajátosságok és a gyerek érdeklődési köre szabhatja meg. Legyen az a feladat porszívózás, mosogatás, bevásárlás, vagy bármi más, a gyerek azt tanulja meg belőle, hogy neki magának is ki kell vennie a részét a családi munkából.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a teljes nagytakarítást rá kell bízni egy kisgyerekre. Viszont már a totyogó picit is megkérhetjük, hogy segítsen elpakolni a játékait. Egy óvodás már képes arra, hogy ruháit belerakja a szennyestartóba, segítsen beágyazni, esetleg port törölgetni. Természetesen szülői felügyelettel megpróbálkozhatnak a porszívózással, a műanyag eszközök mosogatásával, a zoknik párosításával. Az sem tragédia, ha az iskolás gyerek a kocsitól a lakásig maga cipeli az iskolatáskáját, faragja a ceruzáit.

A közös sütés és főzés nemcsak hasznos, de jó móka is lehet, feltéve ha a szülő kellő türelemmel rendelkezik, és túl tud azon lépni, hogy konyhája nem lesz éppen patyolat- tiszta a közös munka után.

Az emberiség történetében minden korban ez volt a jellemző, mindenkinek megvolt a saját dolga, munkája. A szülő feladata a normák, az értékek közvetítése, és ezek közé tartozik az is, hogy megtanítják az utódokat a kötelességekre, felkészítik az elvárásokra – mondja Király Gabriella, klinikai gyermek-szakpszichológus, a Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója.

A gyerekek persze feszegetik a határokat, talán tiltakoznak is az ellen, hogy „befogják” őket, de a szülő akkor jó szülő, ha nem mond le a fent felsorolt értékek közvetítéséről. Ha a rá kiszabott állandó feladatok, valamint a saját dolgainak, szobájának a rendben tartása a mindennapok részévé válik, felnőtt korában sem lesz probléma, ha gondoskodnia kell magáról.

Annál is inkább, mert ez magától nem alakul ki, a szabályok, normák – és nem utolsó sorban az egyes tevékenységekkel járó gyakorlati tudnivalók – nem jönnnek csak úgy maguktól. Ha a szülő jól csinálta, és jó kapcsolatot alakított ki a gyerekkel – miután átvészelték a kamaszkorra természetesen jellemző útkeresést, a dolgok folyamatos megkérdőjelezését –, akkor látni fogja, hogy mindaz, amit át akart adni a csemetéinek, beépült a gyerek értékrendjébe.