2019.04.24. 16:20
Két díszpolgári címet adtak át Cikón
Fotó: Beküldött kép
Ünnepi testületi ülés keretében adták át nemrég a cikói díszpolgári címeket, amelyeket immár harmadik éve ítél oda az arra érdemeseknek a település önkormányzata. Haures Csapa polgármester elmondta, még tavaly döntötte el a képviselő-testület, hogy idén kiknek adja oda az elismeréseket, ezzel is méltatva tevékenységüket, amelyet a község érdekében folytattak. Mindkét címet posztumusz ítélték oda, így Studer Róbert lánya, Zsalakóné dr. Studer Krisztina, és Hunyadi István felesége, Hunyadiné Cseke Irén vette át az emlékplakettet, valamint az oklevelet.
![](https://cdn.teol.hu/2021/12/sdcGPPrVJRg_sbwA-3dOTd8IVBwL00pAgFEyXXqoFgk/fill/475/403/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIwYzQzNjc1OTc5ZjRlNGZiZDJhY2RjNWY3ZjFkODMx.jpg)
Studer Róbert 1955. szeptember 5-én született Bonyhádon. Általános iskolai éveit Cikón töltötte, majd a bonyhádi 504. számú ipari szakmunkásképző intézetben esztergályos végzettséget szerzett. Ezután állt munkába a BOVAS Vasipari Kisszövetkezetben.
Méltatása szerint 1992-ben a település polgármestere, Forray Gellért a Cikói Falu TV alapítvány stúdióvezetői feladataival bízta meg, melyeket hatalmas lelkesedéssel és nagy szorgalommal látott el kis csapatával együtt, folyamatosan fejlesztve a műsorszolgáltatást. Számára a Falu TV több volt, mint hobbi, szabadidejét, hétvégéit áldozta rá. 1994 és 1998 között alpolgármesteri feladatokat is ellátott a településen. Hosszantartó betegség után 2010 májusában hunyt el. Szívesen sportolt, kerékpározott, szerette a társaságot, gyakran szervezett összejöveteleket.
![](https://cdn.teol.hu/2021/12/bmO2wF867M39ujWvTHIe3Ycylua4N3dmLGdHAKHyOO8/fill/1470/1153/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZjYmY3M2UyMTBiMzQxZDBhYTA4MzU2ODczOGNhZWNm.jpg)
Hunyadi István 1982-ben került Cikóra. 1989-ben újságírói képesítést szerzett, és attól kezdve mindene lett az írás – derül ki méltatásából. Évekig dolgozott a Bonyhádi TV-nek, valamint a Cikói Falu TV-nek, műsorokat szerkesztett. Több nyomtatott sajtóorgánum is publikálta írásait, így a Tolnai Krónika, a Tolnai Népújság, a bonyhádi HON-Lap és a Sporthírek. Német nyelven a Neue Zeitung is közölte cikkeit.
Szerette bemutatni a mindennapi emberek életét, a sportban a foci volt a mindene, de szívesen foglalkozott a röplabda, kézilabda, koronglövészet történéseivel is. A cikói közösségről mindig szívesen és szeretettel írt, hiszen szerette a falut és lakóit. Tisztelettel közeledett minden emberhez, és őt is tisztelték, bíztak benne.