nyertes pályázatok

2019.05.15. 12:30

Jelentős összeget nyert Tolnanémedi

Brunner Mónika

Fotó: Shutterstock

Két nyertes pályázat révén 194 millió forinthoz jutott Tolnanémedi – derült ki a legutóbbi testületi ülésen. Ebből az összegből nyolcvanhétmillió forintot a művelődési házra, százhétmillió forintot az óvodára, valamint az önkormányzat épületének energetikai fejlesztésére fordítanak. A munkálatokat a nyár elején szeretnék elkezdeni.

A képviselő-testület meghallgatta és elfogadta az alapítványok – a Tolnanémedi Községért Közalapítvány, a Tolnanémedi Gyermekekért Közalapítvány és a Tolnanémedi Községi Sport Club – beszámolóját. Mint elhangzott, a civil szervezetek segítettek a rendezvények szervezésében, valamint egyik nagy sikerük, hogy az óvodai bálból és egyéb adományokból összegyűjtött összegből, amelyet az önkormányzat is kiegészített, gyerekjátékokat, – többek között forgóhintát, mászókát, csúszdát – vásároltak és telepítettek a helyi óvodába. Emellett a tolnanémedi úgynevezett fecske házakat is segítettek karbantartani. Vagyis a négy egyszobás, összkomfortos lakást, amelyben fiatalok jelképes bérleti díj fejében tartózkodhatnak. A testületi döntés alapján előtakarékossági szerződést kell kötniük bankkal: vagyis havonta egy kisebb összeget tesznek félre maguknak későbbi ingatlanvásárlásra. A fecskeházba azok a fiatalok költözhetnek, akiknek, munkahelye, tehát rendszeres havi jövedelme van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában