bemutató és minősítés

2019.06.23. 18:10

Bemutatták tudásukat a hagyományőrzők

Brunner Mónika

Fotó: Mártonfai Dénes

A bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központ adott helyet a Hagyományőrző Együttesek Bemutató Színpada és Minősítése című rendezvénynek az elmúlt szombaton. A Bagi Muharay Népi Együttes, aztán az Érsekcsanádi Bazsarózsa Néptáncegyüttes, a Nemesnádudvari Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tánccsoport, végül a Hőgyészi Székely Kör Bokréta Néptánccsoportja kapta a legjobb minősítést.

Fotó: Mártonfai Dénes

– Nem szeretjük azt a szót, hogy verseny, igaz, hogy az együttesek minősítést kapnak, de az egy részletes szakmai értékelés és fontos visszajelzés a számukra – nyilatkozta lapunknak Héra Éva, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnöke, az esemény rendezője.

A minősítésen kilenc együttes 300-400 táncosa lépett fel. A zsűri tagjai voltak: Sztanó Hedvig és Kökény Richárd, mindketten a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagjai, Dr. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató, muzeológus, történész, és Varga Sándor az MTA Zenetudományi Intézet munkatársa. Ez a minősítés a második fordulója volt az országos rendezvénysorozatnak, a következőt október végén tartják Kapuváron.

A szakmai zsűri a részletes szóbeli értékelés mellett következő szempontok szerint pontozta az együtteseket: Műsorszerkesztés, dramaturgia. Folklorisztikai hitelesség. Koreográfiai megformálás. Színpadi megjelenés. Ének-zenei előadás. Előadói színvonal.

Eredmények

Kiválóan minősült:

1. Bagi Muharay Népi Együttes (148 pont)

2. Érsekcsanádi Bazsarózsa Néptáncegyüttes (146 pont)

3. Nemesnádudvari Német Nemzetiségi Hagyományőrző Táncegyüttes (146 pont)

4. Hőgyészi Székely Kör Bokréta néptánccsoportja (136 pont)

Jól minősült:

1. Bátaszéki Felvidék Néptánc Egyesület (124 pont)

2. Garai Székely Kör Egyesület (123 pont)

3. Uszódi hagyományőrző Táncegyüttes (123 pont)

4. Maglódi Kacamajka Néptáncegyüttes (119 pont)

Minősült:

1. Szilas Hagyományőrző Néptánc Egyesület, Fajsz (108 pont)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában