Örömmel látogattak haza Felsőnánára az egykori lakók

Erős István negyvenkilenc éve költözött Felsőnánáról Szekszárdra. – Szüleim maradtak a faluban, 1990-ig járhattam haza, azóta a temetőt látogatom. Nagy örömmel jöttem erre a találkozóra, és még nagyobb öröm, hogy rengeteg baráttal, ismerőssel találkoztam. Akár osztálytalálkozót is tarthattunk volna. Volt, akivel alig ismertük meg egymást, az elmúlt évtizedek alatt jócskán megváltoztunk – mondta.

Ennek ellenére is sokan voltak úgy, hogy szinte ott folytatták a beszélgetést, ahol annak idején abbahagyták, és nem túlzás azt állítani, hogy az Elszármazottak és Itthon Maradottak Találkozója a vártnál sokkal jobban sikerült.

Pedig, mint ahogy azt Bognár László polgármestertől megtudtuk, aggódtak egy kicsit, hiszen a 11 órás kiállításmegnyitó és a 14 órakor kezdődő folklórműsor között hosszú ebédszünetet hagytak. Azt is elmondta, a találkozót első alkalommal rendezték meg EFOP pályázati támogatással. – A szülőföld kötelez minket: kötelez a hagyományok ismeretére, múltunk vállalására, annak felismerésére, hogy életünket ajándékként kaptuk egykor. Ez a köteleződés egyben kötődés is, az a közösség és az a táj, amelyik végigkísérte az ember lelki, szellemi és fizikai növekedését, nem múló szálakkal köti meg az egyént – fogalmazott köszöntőjében.

Ez az erős kötelék az oka annak, hogy Kóka Rozália Magyar Örökség díjas mesemondó, népdal- és népmesegyűjtő is hazalátogatott. Másfél esztendősen került Felsőnánára, és itt nevelkedett húszéves koráig. A közös mesélés és éneklés gyönyörűségét a családban élte meg, de azt is elmondta, hogy a szomszédjukban egy csodálatos mesemondó lakott. Magukra a történetekre nem, de azok hangulatára nagyon is emlékszik.

A mesékkel főiskolásként kezdett foglalkozni, amikor a gyűjtést feladatul kapta. Az egyik forrás Aranyosi Árpád bácsi volt, aki akkor már kifele tartott az életből, de annyira örült, hogy Kóka Rozália fel akarja venni a meséit, hogy a rettenetes köhögőrohamok ellenére is végigmondta a történeteket. A pályamunkával a tanítóképzős lány országos második fődíjat nyert felnőtt kategóriában, de ami ennél is fontosabb, a leendő kutató, író úgy érezte, mintha ráállították volna egy sínpárra. Neves néprajzosok kezdték el irányítani, segítették megtenni a pályán első lépéseit. Azóta is fáradhatatlanul gyűjt, ír, szervez, mesél. A 71-es nagy Páva mozgalom idején indított Érdi Bukovinai Székely Népdalköre ma is létezik, a közelmúltban Aranypáva minősítést kapott. Egy moldvai halottlátó asszony látomásait, élete eseményeiről szóló elbeszéléseit 37 éven keresztül gyűjtötte, az ebből született könyvet is szeretné még átdolgozni.

Nagy terve, hogy a bukovinai székelyek hazatérésének 75. évfordulója alkalmából novemberre a Hagyományok Házába hívja a Tolna megyei bukovinai székely egyesületeket. Előadói estet is tervez a Pesti Vigadóba, és számtalan megvalósításra váró terve van még.

A világ közepe

Kóka Rozália szerint a könyv a legjobb tároló eszköz. Életrajzi kötete Bukovina, Bukovina! – Utam végén visszanézek címmel jelent meg. Pályája alakulását jelentősen befolyásolta bukovinai székely származása, de szintén mélyen gyökereznek felsőnánai mivoltában. – Ez volt a világ közepe – mondta a Tolna megyei településről, amelyről sokáig azt gondolta, sohasem hagyja el. Tanítói csodálatos új szellemet hoztak az iskolába, a főként zalai származású tanítónők szeretetteljes légkört hoztak az intézménybe. Tizenkilenc évesen nyelvész tanára, dr. Várkonyi Imre javaslatára indult az Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázatán, ekkor kapcsolódott be a néprajzi mozgalomba.

Tervek

A találkozó ökumenikus istentisztelettel kezdődött. Ezt követően az Életünk darabkái című kiállítást láthatták az érdeklődők a művelődési házban. A tárlaton portrék, épületekről készült fotók, viseletek idézték az egykori Felsőnánát. Mivel a fényképekből többet nyomtattak, a falu elszármazott és mai lakóinak is jutott. A kulturális műsorban zombai, gyönki, szekszárdi előadók léptek fel, a napot bál zárta.

Bognár László beszélt arról, hogy a kiállításnak helyet adó művelődési ház tetőszerkezetét nemrégiben cserélték. Pályázati pénzből szeretnének utakat és az óvodát felújítani, és, hogy uniós forrás tette lehetővé a találkozó megtartását, amelyet valószínűleg öt évente érdemes megrendezni.