Csillagpont

2019.08.09. 09:30

Tolna megye is képviseltette magát az ifjúsági találkozón

Wessely Gábor

Fotó: Beküldött kép

Tolna megyei fiatalok is részt vettek a múlt heti, Csillagpont református ifjúsági találkozón. Debrecenbe várták az egész Kárpát-medencéből a 14 és 34 év közötti érdeklődőket; sok csoporttal kísérők is mentek. Ilyen volt a nagydorogi is: Hahn Róbertné öt gyereket vitt. Mint elmondta, további tizenegy fiatal érkezett Paksról, négy Pálfáról, két-két kísérővel, vagyis összesen húsz gyerek és öt felnőtt képviselte Tolna megyét.

A nagydorogi csapat tagjai. Fotó: Beküldött kép

Kétévente rendezik meg ezt a református ifjúsági találkozót, melyen most mintegy háromezren vettek részt. Sátrakban aludtak és soha nem unatkoztak az öt nap alatt, mert színes volt a programkínálat, a reggeli negyed nyolcas áhítattól, az esti koncertekig. Isten és egymás jobb megismerése volt a cél. Sok lelki rendezvény szolgálta ezt: előadások, istentiszteletek, könnyűzenei és dicsőítő zenekarok koncertjei.

Ez egy modern, 21. századi fesztivál volt, ingyen letölthető Csillagpont-alkalmazással, melynek segítségével elérhető volt a programkínálat, a digitális énekfüzetet és a fesztiváltérkép.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában