tolna megyei kötődés

2020.01.28. 11:30

Terry Jones egykor Szekszárdon, a megyei múzeumban forgatott

Sir Bedevere immár Arthur király égi kerekasztalánál foglal helyet. Ugyanis múlt kedden Londonban elhunyt a Gyalog galopp bölcs lovagja – „és mint tudjuk, Felség, a Föld banán alakú” – , akit az említett kultuszfilmben Terry Jones személyesített meg. Az abszurd humort képviselő Monty Python csoport kiválósága szekszárdi kapcsolattal is rendelkezett.

Szeri Árpád

Fotó: Beküldött kép

Bár a humorban alkotott maradandót, Terry Jones eredeti végzettsége szerint történész volt, az oxfordi egyetemen diplomázott. (Igen, itt vették fel a Harry Potter-sorozat néhány jelenetét, de ez teljesen más történet). Ennek, mármint végzettségének köszönhetően 2005-ben Szekszárdon, a Wosinsky Mór Múzeumban is forgatta egyik epizódját annak a tévésorozatnak, mely az ókor barbárnak tartott népeit vette sorba. A világsztárt Ódor János, az intézmény akkor régész munkatársa – ma igazgatója – fogadta és mutatta be a kora népvándorlás kori leleteket. Olyan jó viszonyba kerültek egymással, hogy Terry Jones kijelentette: ha egyszer Ódor János majd Angliában, Londonban jár, feltétlenül keresse meg. Garantálta, hogy megvalósul néhány kellemes pub felfedezése. Eltelt öt év, a londoni út 2010 tavaszán valóra vált, vele együtt a nagy találkozás és a sörözés is.

– London Hampstead Heath nevű, csendes, zöldellő parkjáról ismert negyedében ültünk be egy jellegzetes angol kocsmába – idézte fel emlékeit az igazgató. – Beszélgettünk például a 2009-ben Staffordshire megyében előkerült nagy angolszász leletegyüttesről, valamint közös kedvencünkről, Douglas Adams sci-fi íróról. Terry Jones írt is egy fantasztikus regényt Douglas Adams Titanic csillaghajója címmel.

A történet itt nem ért véget. Terry Jones lakásába is meginvitálta szekszárdi vendégét, akinek saját kezűleg készített vacsorát. Tésztában sült ragut tálalt fel, mint arról Steinbach Zsolt munkatársunk tíz évvel ezelőtti írása érzékletesen beszámol. Részlet a cikkből a szerző engedélyével: „A vacsorához francia borokat kínált, előtte pedig megkóstolták a vendég által ajándékba vitt magyar pálinkát, amiről öt éve Szekszárdon úgy vélekedett: fantasztikus anyag. Hozzátehetnénk: méltó Sir Bedevere-hez.” Adalékként még annyit érdemes megjegyezni, hogy a tüzes víz nem afféle bolti szabvány ital volt: Ódor János Bács-Kiskun megyében élő apósa főzette saját gyümölcsből. Így tehát Terry Jones számára hamisítatlan, zamatos szanki barack szolgált étvágygerjesztőül.

Ódor János mindezek után elmondhatja magáról, hogy Tolna megyéből biztosan, de Magyarországról is talán egyetlenként lakomázott az élő legenda otthonában. Mely legenda immár örök életet nyert, halálával. Ódor János így búcsúzott tőle a legnagyobb közösségi portálon: „Goodbye Terry, my old friend! Nélküled unalmasabb hely lett a Föld.”

– Le vagyok sújtva! – ez volt első, megrendülésről tanúskodó reagálása az igazgatónak, mikor közöltük vele a szomorú hírt. – Tudtam betegségéről, mely az utóbbi években megfosztotta beszédkészségétől. Ez nyilván hatalmas tragédia volt számára.

Terry Jones 2005-ben munkatársaival együtt két napot töltött Szekszárdon. A forgatócsoport a múzeumban, valamint a Kálvária kilátónál készített filmfelvételeket. Ódor János nem tagadja, hogy felvillanyozva, dobogó szívvel készült a találkozásra.

2005-ben Szekszárdon, a megyei múzeumban Fotó: Bakó Jenő

– Meghatározó élményt jelentett számomra valamennyi filmje fiatal felnőtt koromban – mondta. – Elkötelezett nézője voltam a Monty Python-sorozatnak is. Némileg csodálkozott is, hogy még errefelé is akadnak rajongói. Csillogó szellemű embert ismertem meg személyében... szörnyű, hogy mindezt már múlt időben kell mondanom. Londoni találkozásunkkor alkotó ereje teljében volt, utána még filmet rendezett, operákhoz írt librettót, és még sorolhatnám. Tanúsíthatom, hogy minden érdekelte, odafigyelt a másikra, rokonszenves, nyitott emberként viselkedett. Tette ezt világsztárként...

A kapcsolat a londoni vacsora után sem szakadt meg Terry Jones és Ódor János között. Egy ideig, egészen pontosan 2016-ig e-mailben küldtek híreket és jó kívánságokat egymásnak.

– Egyik alkalommal, ha jól emlékszem karácsonykor, avagy az új esztendő kezdetén szerencsés évet kívántam neki – engedett betekintést a levelezésbe az igazgató. – Azt írta vissza, hogy köszöni, bár nem biztos a szerencsében, mivel egy betegséggel küzd, már autót sem vezethet. Éreztem a szomorkásságot soraiban. Ezzel együtt visszatérően biztosított arról, hogy következő londoni utam alkalmával is szívesen vendégül lát. Sajnos, enyhén szólva nem járok sűrűn az angol fővárosba. Mostantól pedig hiába is utazom oda bármikor, nem valósulhat meg az újbóli találkozás.

A barbárokkal jutott el megyénkbe

Terry Jones színész, rendező, (forgatókönyv)író az Egyesült Királyság Wales tagországában, Colwyn Bay településen született 1942. február elsején. Angliában, a Londonhoz közeli Guildford városában járt középiskolába. Oxfordban angol szakon tanult, azután, mint fogalmazott, eltávozott a történelembe, ebből a tantárgyból diplomázott. A Monty Python csoportot 1969-ben alapította John Cleese, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin, Graham Chapman és Terry Gilliam. Monty Python Repülő Cirkusza című sorozatukat a BBC vetítette 1969 és 1974 között. Könyveket és filmeket is készítettek. Ezek közül nálunk a legismertebb a Terry Jones által rendezett Brian élete és a Terry Gilliammel közösen rendezett Gyalog galopp. A Terry Jones’ Barbarians – Terry Jones: A barbárok – című négyrészes sorozat forgatásakor Tolna megyébe is eljutott.

Borítókép: A világsztár londoni otthonában, 2010-ben. Terry Jones saját kezűleg készített vacsorát, tésztában sült ragut Ódor Jánosnak

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában