önkormányzat

2020.01.08. 15:30

Továbbra is Komját Aladár nevét viseli az utca

Steinbach Zsolt

Forrás: Shutterstock

Nem változik a tolnai (mözsi) Komját Aladár utca elnevezése – döntött a tolnai képviselő-testület. Megírtuk: az utca átnevezését a Magyar Patrióták Közössége kezdeményezte, mivel szerintük Komját Aladár – aki a Tanácsköztársaság idején az írói direktórium tagja volt – neve önkényuralmi rendszerre utal.

A város kikérte a Magyar Tudományos Akadémia álláspontját, amely viszont nem tartalmazott egyértelmű iránymutatást. Az MTA úgy fogalmazott: Komját Aladár „Tanácsköztársaság alatti tevékenysége, valamint a kommunista hőskultuszban elfoglalt helye révén munkássága és emlékezete kapcsolható a kommunista önkényuralmi rendszerhez, de abban vezető szerepet nem játszott.”

Az utcanév-módosítás miatti új okmányok, dokumentumok igénylése az utca lakói és az ott tevékenykedő vállalkozások számára jelentős kényelmetlenséget okozott volna. Az új utcanevet a hatóságoknak, hivataloknak is át kellett volna vezetniük. Az utca lakóinak megfelel a jelenlegi elnevezés. Mindezek figyelembevételével hozta meg a testület a döntését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában