szeretet

2020.02.22. 16:00

A szépkorúak sem szeretik a magányt

Idősebb korban is nagy a szerelem vonzereje, és a rózsaszín felhőktől sokszor nem látszik, hogy milyen emberrel hozza össze az élet a társra vágyót. Természetesen itt is hasznos az óvatosság.

Brunner Mónika

Forrás: Shutterstock

Sokan sértőnek találják, ha a koruk alapján idősnek mondják őket, mégis, általában hatvanöt-hetven éves kortól már érdemes megbarátkozniuk a jelzővel.

– Társadalmi szempontból változó, hogy az életszakaszok alapján hogyan definiáljuk egy-egy ember korát. Jellemző, hogy akár hetvenévesen is fiatalnak tartják magukat az emberek, és sértőnek érzik az idős vagy szépkorú megszólítást – mondta Schell Gergely pszichológus, hozzátéve, hogy a korosztály azt is nehezen fogadja el, hogy szerelmi téren az évek múlásával kiszolgáltatottabbá válik.

Megjelentek azok a csalások, csalók, akik kimondottan rájuk specializálódtak. Sokszor, magukat gazdag külföldieknek kiadva, férfiak szerelmet ígérnek a számukra, majd megpróbálnak pénzt kicsikarni tőlük.

Schell Gergely elmondta, az elsődleges szempont, hogy felnőtt emberek szerelmi életébe nem érdemes másoknak beleszólni, hiszen joguk van a saját hibáikat elkövetni a párkapcsolat területén. Ha nem egyértelműen csalásról van szó, akkor a rokonoknak, szeretteiknek el kell fogadni, hogy az idős ember is képes felelős döntéseket hozni.

Az időseknek szükséges végiggondolniuk, mit várnak egy párkapcsolattól. Lehetséges, hogy nem a nagy konfliktusokat és drámai helyzeteket, hanem a nyugdíjas éveik boldog, kiteljesedett pillanatait. A döntéseiket érdemes tiszteletben tartani. Az online társkeresési formákat is nyugodtan használhatják, de védettséget ad számukra a szélhámosok ellen, ha az ismeretségi körük határairól ismernek meg új embereket. Fontos, hogy járjanak társaságba, valódi emberek közé, mert köztük könnyebb a társas készségek fejlesztése, az új kapcsolatok kialakítása.

Idős korban ugyanúgy érdemes időt hagyni az ismerkedésre, és feltérképezni, hogy a másiknak milyen pozitív, negatív tulajdonságai vannak. Az ismerkedés ezen időszaka, az együtt járás ennek a korosztálynak is fontos. Az idősek sem szeretnének magányosok lenni, és miután sokszor külön élnek a gyerekeiktől, meg tudják engedni maguknak, hogy új társat vigyenek az otthonukba. A régi korokhoz képest pedig ez a család gazdasági egységére már nem jelent veszélyt.

Időskori párkapcsolat és szexualitás

Schell Gergely elmondta, átalakulóban van, hogy mit gondol a társadalom az idősek szexu­ális aktivitásáról. A korosztályhoz már nem feltétlenül a hanyatlás és a szexmentesség kapcsolódik, feloldódni látszik a tabu, amely sokáig sújtotta őket. Testileg és lelkileg hosszabb ideig maradnak aktívak, több az egészségben töltött évek száma, mert egyre inkább odafigyelnek a testmozgásra, igyekeznek megfelelően táplálkozni. Ezáltal fennmarad a természetes igényük a szexu­alitásra is. Nem szabad ítélkezni felettük, érdemes velük örülni, hogy nem magányosan és elszigetelten töltik az életüket. A házasság, párkapcsolat ugyanis egészségvédő faktor lehet. Aki abban tölti idős éveit, egészséges és boldog lesz. Az egészséges emberi működésnek a szexu­alitás fontos része.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában