Búcsúzunk

2020.04.19. 20:00

Örök szerelme volt a sport és az újságírás

Venter Mariann

Forrás: TMÖ

Ismét kevesebben lettünk egy lelkes, kitartó, munkáját, hivatását szerető emberrel. Elhunyt Varga László, egykori külső munkatársunk, kollégánk, kedves barátunk, aki amellett, hogy lelkes sporttudósító volt, közéleti témákban is szívesen írt szeretett városáról, Simontornyáról és környékéről. Munkáját, elhivatottságát többször is elismerték, legutóbb 2014-ben Simontornyáért Díjban részesült, ugyanebben az évben megkapta Tolna Megye Önkormányzatának Sipos Márton kitüntető díját is. Ez utóbbi alkalommal készítettünk vele interjút, amelyből rá emlékezve idézünk.

– A sporttal kezdődött a közéleti szereplésem, bizonyára kevesen tudják, hogy középtávfutónkét tagja voltam az országos középiskolás válogatottnak. A vegyészeti technikum elvégzése után a bőrgyárban helyezkedtem el, ahol a ranglétrát végigjárva a művezetőből gyárrészlegvezető, majd főosztályvezető lettem. A civil foglalkozásomhoz hasonlóan a sportban is fokozatosan léptettek elő, így kézilabda-intézőből szakosztályvezető lettem, majd a Simontornyai BTC ügyvezető elnökének választottak. Egy ciklusban tagja voltam a Tolna Megyei Kézilabda Szövetség elnökségének, sokat a tettünk a sportág népszerűsítéséért. Mondhatom, hogy szerelmem a kézilabda, általa nagyon sok élménnyel gazdagodtam, a lány- és a fiú csapatok is meghatározó szerepet töltöttek be az NB II-es bajnokságokban, a Cece–Simontornya női csapatával pedig az NB I/B-ig jutottunk – nyilatkozta. A kézilabdával végig kapcsolatban maradt, a városi kézilabda klub szaktanácsadójaként, és mindvégig lelkes szurkolóként.

Elmondta azt is, hogy már gyermekkorában kacérkodott az újságírással, több cikke, tudósítása jelent meg a Fejér Megyei Hírlapban és a Pajtás újságban. Később, amikor már a bőrgyárban dolgozott, többedmagával elkezdték írni az Üzemi életünk című lapot. Innen egyenes út vezetett a Simontornyai Hírek havilaphoz, amelyet több mint harminc évig közösen írt és szerkesztett több kollégával, később egyedül, és több mint tíz évig volt a Tolnai Népújság tudósítója, amelyre büszke volt, mi pedig, akik együtt dolgozhattunk vele, mindig számíthattunk lelkes, pontos munkájára. Emlékét megőrizzük.

Borítókép: Varga László a Vármegyeháza dísztermében, a megyenapi ünnepségen vehette át a Sipos Márton-díjat 2014-ben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában