szekszárdi közgyűlés

2020.08.10. 16:20

Hol tanulnak a diákok a Baka iskola felújításakor?

Brunner Mónika

Forrás: Shutterstock

Fotó: Illusztráció

A szekszárdi közgyűlés rendkívüli ülését tartották múlt csütörtökön a hivatal dísztermében. Szó esett a „Szekszárdi Baka István Általános Iskola energetikai korszerűsítése” című projekt vonatkozásában a támogatási szerződés módosításának kezdeményezéséről is.

Bomba Gábor, az ÉSZ frakcióvezetője, a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke elmondta, az egyik legsúlyosabb probléma, hogy valahogy el kell helyezniük ötszáz gyereket a novemberi építkezés kezdetekor. Ehhez kapcsolódóan Murvai Árpád, az ÉSZ képviselője, az Oktatási, Sport, és Ifjúsági Bizottság elnöke is elmondta, tanév közben egy ekkora beruházás szülőnek, pedagógusnak, gyereknek is megpróbáltatás, és reményét fejezte ki, hogy mielőbb pozitív választ kapnak.

Az ülésen elhangzott az is, hogy a döntéshozó, a minisztériumi projekt előkészítésében résztvevők részéről eddig nem történt döntés. A szavazás jelenleg nem old meg semmit, de legalább „nem lépnek a gödörbe.” Mint arról korábban beszámoltunk, a kivitelezés közbeszerzése zajlik a Baka iskola energetikai korszerűsítésével kapcsolatban, a beruházás még a nyáron elkezdődhet, és várhatóan hat hónapot vesz igénybe.

Korábbi írásaink a múlt heti rendkívüli ülésről:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában