2020.09.10. 14:00
A magánerdő-gazdálkodás átalakul a jövő esztendő végéig
Jelentősen átalakul a magánerdő-gazdálkodás szervezetrendszere az elkövetkező években. A reformok a terület fejlődését eredményezhetik.
Forrás: Shutterstock
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az Agrárminisztériummal és az erdészeti szakmai szervezetekkel együttműködve tájékoztatási kampánnyal segíti az érintettek szakmai felkészülését.
A hazai magánerdők közel kétharmada osztatlan közös tulajdonban van, ami megnehezíti a stabil gazdálkodást. Jelenleg a magánerdők húsz százalékán nincs erdőgazdálkodó, további húsz százalékán pedig a formálisan nyilvántartott erdőgazdálkodó működőképessége időközben bizonytalanná vált, így azon nem folytatnak érdemi erdőgazdálkodást.
Tovább ronthatja a helyzetet, hogy a magánerdők egynegyedén az erdőgazdálkodás elavult jogcímen, úgynevezett „erdőgazdálkodási megbízási szerződések” alapján folyik, de ezek a szerződések – az erdőtörvény átmeneti rendelkezése értelmében – csak legfeljebb 2021 végéig maradhatnak érvényben.
Tolnában 70 536 hektár erdőgazdálkodási terület van, ebből 29 192 a magánerdő, tudtuk meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna megyei elnökétől, Vendégh Edittől.
A magánerdő-gazdálkodás szerveződési lehetőségeinek új alapokra helyezését szolgáló jogalkotási folyamat az erdőtörvény 2017. évi módosításával kezdődött meg, majd 2020 első félévében fontos új jogszabályok megjelenésével folytatódott. A változások közül érdemes kiemelni, hogy idén január 1-től erdő esetében is jelentősen leegyszerűsödik az osztatlan közös tulajdon felszámolása. A tulajdonosi igényekkel valamint az erdőgazdálkodás sajátosságaival összhangban álló új lehetőségekkel egészülnek ki továbbá a magánerdőkre alkalmazható földhasználati jogcímek. A háttérszabályok közül szót érdemel, hogy az erdőgazdálkodás szakmaiságának növelése céljából a magánerdőket a továbbiakban – erdőgazdálkodási haszonbérlet, erdőgazdálkodási integráció és erdőkezelés jogcímeken – csak erdészeti szakmai vállalkozások használatába lehet adni. A szabályozás – az erdőbirtokossági társulatokról szóló törvény megújításával – várhatóan a közeljövőben tisztulhat le.
Tájékoztatást is szerveznek
A kamara az Agrárminisztériummal és az erdészeti szakmai szervezetekkel együttműködve tájékoztatási kampányt szervez annak érdekében, hogy a változásokra mindenki időben felkészülhessen. Kiadványok készülnek, személyes és online csoportos tájékoztatófórumokat tartanak.