2020.10.02. 20:00
Vállalkozói Egyesület alakult Dombóváron
Új dimenzióba lépett pénteken délután a vállalkozók és a dombóvári önkormányzat közötti párbeszéd. Tizenhárom alapítótaggal Vállalkozói Egyesület jött létre, amelynek hivatalos alakulóülését tartották a Hotel Dombóvár különtermében.
Fotó: Varga Szilvia
Gyarmatiné Kiss Éva alelnök köszöntötte a megjelenteket, és vezette végig a konzultációt a Vállalkozói Egyesület alakuló ülésén Dombóváron. Papp Zoltán, a szervezet elnöke arról beszélt, hogy a település gazdasági életének szereplői arról korábban álmodni sem mertek, hogy bármilyen kezdeményezés sikeres lehet, és a városvezetés partnerként áll melléjük. Elindult a változás a településen az egy évvel ezelőtti választások óta, amely érezhetően motivációt ad az új ötletek és régóta dédelgetett tervek megvalósításához.
A konzultáción részt vett Pintér Szilárd polgármester, valamint a Tolna Megyei Önkormányzat első számú vezetői: Fehérvári Tamás elnök, Orbán Attila alelnök és Naszvadi Balázs osztályvezető, továbbá elfogadta a meghívást Süli János, a Paks II. fejlesztéséért felelős tárca nélkül miniszter, ezen felül Dömötör Csaba, a Szekszárdi Szakképzési Centrum kancellárja is.
Naszvadi Endre az újonnan alakult érdekképviseleti szervezet elnökhelyettese kiemelte, hogy a közös gondolkodás akkor indult el, amikor pár éve a korábbi városvezetés külön adókkal sújtotta a vállalkozókat, majd a földadó bevezetésével az érintett mezőgazdászokat összefogásra kényszerítette. Akkor a szegmens vállalkozói kiálltak egymásért, közös érdekeikért és sikeresen megvédték álláspontjukat. Az idei évben két olyan szervezetet hoztak létre a városban, amelyek a gazdasági szereplők érdekeit képviselik, és azon felül, hogy elindult az összefogás, szakértelmükkel, tapasztalataikkal szeretnék támogatni a város fejlődését, illetve részt kívánnak venni a helyi beruházásokban.
Fehérvári Tamás, a megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy Dombóváron a választópolgárok döntöttek egy évvel ezelőtt, és az változtatáshoz, fejlődéshez vezetett, Tolna megye vezetése pedig mindenben támogatja a város céljait, elképzeléseit. Pintér Szilárd örömét fejezte ki az alulról jövő kezdeményes céljai miatt, és arról biztosította a tizenhárom alapító tag vállalkozót, hogy nyitott az együttműködésre. A város érdeke is úgy kívánja, hogy párbeszéd, együttműködés jöjjön létre a vállalkozókkal.
Szorosabb együttműködés valósulhat meg
Süli János miniszter a térségi vállalkozások bevonásának lehetőségeiről a Paks II. beruházás munkáinak vonatkozásában adott tájékoztatást. Az elkövetkező tíz évben az építkezés során nagyon sok, kiváló szakemberre lesz szükség többek között szerkezetépítésben, acélgyártásban, villamos és légtechnikai szerelésben. Augusztus elején a 6-os főút mellett, Paks déli kapujában Vállalkozói Információs Pont nyílt. Az iroda célja, hogy a hazai cégeket minden információval ellássa a beruházás részleteivel és bekapcsolódási lehetőségeivel kapcsolatban. Tájékoztatást adnak az orosz fővállalkozó által kiírt tenderekről, a beszállítókra vonatkozó alapvető követelményekről.
Borítóképünk az alakulóülésen készült