keresztény szimbólum

2020.12.18. 20:00

Idén is sok család ünnepi asztalára kerül hal

Még mindig a halászlé a legnépszerűbb étel karácsonykor a magyar családoknál. E mellé különféle sültek, sütemények, saláták is kerülnek az asztalra. A karácsonyi halat már november végén kifogták a halastavakból, a pikkelyesek most arra „várnak”, hogy az ünnepi asztalra kerüljenek főfogásként.

Mauthner Ilona

Forrás: Shutterstock

A karácsonyi asztal elképzelhetetlen a magyar családok többségénél halászlé, rántott hal vagy halpaprikás nélkül. De hogyan alakult ki ez a néphagyomány, miért lett a böjt étele a hal, miért hozott szerencsét a halpénz, hogyan lett a kereszténység jelképe, az első apostolok miért éppen a halászok közül kerültek ki?

A tudományos magyarázat szerint a hal a kereszt mellett az egyik legfontosabb szimbóluma a keresztény egyházaknak, ami a feltámadt Krisztusban való hitet jelképezi. De a néphitben is nagy szerepe van, hisz a halpikkely sok pénzt, ráadásul a hal gyors mozgása miatt az előrehaladást is jelképezte.

A hazai halfogyasztás legnagyobb része húsvét és karácsony környékére koncentrálódik. Ekkor adják el a szak­üzletek a készletüknek több mint a felét. A fogyasztók szerint a hallal az a baj, hogy nem lehet dekázni, vagyis többnyire egészben kell megvásárolni, nem lehet levágni belőle. Aki viszont szeletelve vásárolja, annak sokkal többet kell fizetni érte.

Karácsonykor mindig megnő a kereslet Fotó: MW

Hazánkban évente személyenként 4 kiló halat fogyasztunk, míg az uniós átlag 22 kiló. Hiába mondják el százszor, hogy a halban sok az A-, D- és E-vitamin, a vérképzésben fontos B12-vitamin, valamint kiváló kalcium-, vas- és magnéziumforrás.

Hiába a sok munka a tavakkal, év közben nem sokan vásárolnak halat, panaszolta Czikk László, az ország egyik legnagyobb halgazdaságának tulajdonosa és halfelvásárlója. Idén karácsony előtt olyan speciális takarmányt állítottak össze a tavaikban élő halaiknak, melyektől azok nem lesznek zsírosak és puhák. Czikk László elmondta, idén a koronavírus-járvány miatt, aki kéri, annak házhoz is kiszállítják a megpucolt halat, külön díj nélkül. December 24-én délig lesznek nyitva.

A halhús megkedveltetését érdemes gyermekkorban elkezdeni, hogy felnőttként hetente legalább egy alkalommal szerepeljen az étrendben. Készíthetünk többek között halpaprikást, töltött halat, vagy saláták, mártások mellé is tálalhatjuk. A fehér húsú halakat (ilyen például a süllő, a harcsa, a pisztráng) mérsékeltebben lehet fűszerezni, míg a barna húsú halakhoz (ilyen a ponty, a busa, a kárász) erősebb fűszerek illenek.

A karácsonyi hal elkészítésénél használjuk bátran a kreativitásunkat, nem kötelező a szokásos fogásoknál maradnunk, hisz van számtalan lehetőség a rántott pontyon túl is.

Borítóképünk: a halfogyasztás legnagyobb része húsvét és karácsony környékére koncentrálódik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában