erőn felül dolgoznak

2020.12.18. 19:15

Vitaminokat és Béres cseppet vittek a gyógyítóknak

Szepesi László

Fotó: Makovics Kornél

A szekszárdi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója még tavasszal, a járvány első időszakában kezdeményezte a gyűjtést, segítendő a azokat, akik a korona vírustól különösen veszélyeztetettek. Az összegyűlt bő másfél millió forintból C és D vitamint, valamint Béres cseppet vettek.

Pár héttel ezelőtt több száz adagot vittek a szekszárdi szociális központ Mérey utcai otthonába, tegnap pedig a járványkórháznak kijelölt megyei kórház dolgozóinak adtak át több száz csomagot. Ács Rezső, Szekszárd polgármestere elmondta ezzel szeretnék segíteni azt az áldozatos munkát, amelyet a kórházban dolgozói végeznek.

Dr. Bali Ildikó, a fertőző osztályt vezető főorvos köszönte a mintegy karácsonyi ajándékot, s hogy a városházán is gondolnak rájuk. A belgyógyászati osztály öt szintje tele van idős betegekkel – mondta –, a gyógyítók erőn felül dolgoznak. Kevés a nővér, mert többen megfertőződtek, néhányan pedig fizikailag, lelkileg lettek betegek.

Pappné Kozma Krisztina a kórház ápolási igazgatója is köszönte az adományt, és azt, hogy a képviselők segítik őket, most, mikor ők megfeszített erővel dolgoznak, védőöltözetben, a sok beteg között.

Borítóképünkön: Ács Rezső polgármester és a Fidesz-KDNP frakció képviselői adták át a vitaminokkal teli dobozokat dr. Bali Ildikónak és Pappné Kozma Krisztinának

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában