A hermelint választották meg az Év Emlősének

A hermelint csak kevesen ismerik „testközelből”. Állatkertekben, bemutatóhelyeken nem sűrűn lehet példányaival találkozni, a természetben is meglehetősen ritka, kerüli a településeket, és elsősorban szürkület után, éjszaka aktív. A hermelin a rejtőzködés nagymestere: a nyári – hátán barna, hasán világos – bundáját havas teleken szinte teljes testén hófehérre cseréli, csak a farka vége marad még ekkor is fekete.

Ez a különleges, hófehér prém a középkorban a legdrágább, legtöbbre tartott szőrme volt. A királyi palástok, főúri, főpapi méltóságok köpönyegeinek kedvelt anyaga, vagy legalább díszítése, mint ahogy arról számos régi festmény is árulkodik.

A hermelin régi magyar neve, a hölgymenyét, egyes források szerint abból keletkezett, hogy szokás volt a menyasszonyért hermelinprémmel fizetni. Mivel az éghajlatváltozás miatt a havas telek egyre ritkábbak és rövidebbek, a téli bundás hermelin megjelenése mára lassan a fehér holló ritkaságával vetekszik.

A hermelin kedveli a facsoportokkal tarkított, lehetőleg vízközeli gyepes, füves helyeket, olykor mezőgazdasági művelés alatt álló területeket. Olyan élőhelyfoltokban tud fennmaradni, ahol a művelés nem intenzív: a rágcsáló- és rovarirtó szerekkel, műtrágyával és talajjavító kemikáliákkal erősen kezelt területek alkalmatlanok számára.

Az Év Emlősének Tolna megyei vonatkozása is van, nem is kicsi. Álljon itt erről Várnagy Antal hőgyészi monográfiájának egy részlete: „Hőgyész, Tolna megyei község történelmi múltja a korai Árpád-korba nyúlik vissza. Már a királyságot megelőző időkben, a fejedelmi család részére hermelin-prémmel adózó népek lakták. A hermelin-, másként hölgymenyét-vadászokat akkoriban hölgyészeknek (hőgyészeknek) nevezték. Ennek emlékét mind a mai napig nevében őrzi a község: hermelin-vadászok lakta települést jelent.”

Borítóképünk: Hermelin, avagy hölgymenyét, nyári bundában