a járvány miatt

2021.01.22. 12:53

Tévéképernyőre és internetre költözött az MNOÖ-gála

Tolnai Népújság

A magyarországi német önkormányzatok (MNOÖ) napján, hagyományosan az új év második szombatján rendezték meg évente a nagyszabású MNOÖ-gálát. Idén a koronavírus-járvány miatt nem lehetett ezt a megszokott formában megtartani.

Teljesen azonban mégsem kellett róla lemondania a magyarországi német közösségnek, hiszen a Németországi Szövetségi Belügyminisztérium támogatása révén, valamint az MTVA Unser Bildschirm című magyarországi német magazinműsor szerkesztőségének együttműködésével lehetővé vált, hogy az országos német önkormányzat gálaműsorát televízión keresztül és internetes közvetítés keretében követhessék az érdeklődők.

A műsor első része január 12-én került adásba, ebben Englenderné Hock Ibolya MNOÖ-elnök köszöntőbeszédét, valamint a Magyarországi Németségért Arany Dísztűvel kitüntetettek bemutatkozását és az elmúlt évek gálaműsoraiból válogatott kultúrműsort láthattak a nézők. A második rész január 19-én volt, abban többek között az idén Koch Valéria Díjban részesült tanulók és hallgatók mutatkoztak be.

A Dokuzóna című magazinműsorban hamarosan egy 52 perces összeállítást is láthatnak a nézők.

Az adások időpontjai: január 25-én (hétfőn) 22.30 órakor a Duna World csatornán, az ismétlés január 30-án (szombaton) 23.30 órakor, szintén a Duna World csatornán tekinthető meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában