2021.03.30. 07:00
A méheket is megzavarta a márciusi hideg időjárás
Nyugtalanok a méhészek is, nem csak a sárgabarack termelők, hiszen teljes pompájában virágoznak a gyümölcsfák, de péntekig alig volt lehetőségük a méheknek, hogy kimerészkedjenek a kaptáraikból. Márciusban majdnem minden hajnalban fagyos volt az idő, így az is kérdéses, hogy az akácfák mennyire fáztak meg még virágzás előtt.
Fotó: Makovics Kornél
Hiába virágoztak eddig a mandulafák, barackfák, az árvacsalán, a fűz, ha a hőmérséklet nem emelkedett tíz-tizenhárom fok fölé, a méhek ugyanis ennél alacsonyabb értékek alatt nem jönnek ki a kaptáraikból. Az erős szél sem segített sem a méhészeknek, sem a gyümölcsfáknak. Még pénteken is mínusz négy fokot mértek Szedresen – a megyében itt van általában a leghidegebb – hajnalban. Reggel deres volt a táj. Napközben már itt is, plusz 15 fokot mutatott a hőmérő.
Ez az időjárás a méheket is nagyon megzavarta, mondta Nagyernyei Attila, a megyei méhész egyesület elnöke. Felborult a fiasítás menete, a rossz idő miatt visszavonulót fújtak a szorgos kis rovarok. Elmaradt a víz és a virágpor hordása, az idős méhek is a „dajkálással” foglalkoztak.
Március második felében, a hajnali erősebb lehűlések a korai akácosokat károsíthatták. Amikor a sárgabarackon az első virágok megjelennek, akkor pattan meg az akácokon a rügy – osztotta meg közel negyvenéves megfigyeléseit az agrárszektor.hu-nak is Nagyernyei Attila szálkai méhész. Hozzátette, a legnagyobb kárt talán az okozhatja, ha a rügypattanás pillanatában fagy meg a virág. Ennek a következménye becsapja a méheket, és becsaphatja a méhészeket is. Ezután még gyönyörű virágos lehet a fa május elején, csak éppen a szirmok között nem lesz szikrányi nektár sem. Ez könnyen ellenőrizhető egy apró trükkel.
– Amikor még teljesen nem pattannak ki a rügyek, vagyis amikor még „habos” a virág, egy karnyi vastag fát szoktunk megrázni. Ha a szirmok ilyenkor keményen tartják magukat, akkor kár volt aggódni. Ha hullanak a szirmok, mint a hózápor, akkor viszont ne reméljünk nagy hozamot – mondta a szakember.
A méheket is megzavarta a márciusi hideg időjárás
A klímaváltozás kemény kihívások elé állítja a hazai méhészeket is. A gyors átalakuláshoz a méhek nem tudnak természetes módon alkalmazkodni. Az idén a februári időjárás a kaptárok rovarjai számára sokkal megfelelőbb volt, mint a márciusi hőmérséklet alakulása. Februárban zúgás volt a kaptárokon kívül is és bámulatos fejlődésnek indultak a méhcsaládok. Márciusban pedig jelentősen lehűlt az idő. Erre felkészíteni a rovarállományt szinte lehetetlen.
![](https://cdn.teol.hu/2021/12/0ZGji7jzivyVaakekfQvYWbpIE1epjgOvuy-x82R7RY/fill/1864/1234/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUyMDk0NGNjNzdkNzQwZWM4ZDgzNWNmNDc3NTg0Zjg1.jpg)
Már eldőlt az akácvirág sorsa
A méhészek megfigyelése szerint megyénkben már „eldördült a startpisztoly”, ugyanis a sárgabarack első szirmainak megjelenése után negyvenkét nappal már virágba borulnak az akácosok. Ez az idén május első napjaira várható. A március második felében, a több hullámban is érkező hidegfrontok idején sem szabadna a méhkirálynőknek leállni a petézéssel, hogy majd elegendő dolgozó legyen a gyűjtéshez. A méhész társadalomnak pedig nagy szüksége lenne végre egy jó akácbetakarításra, mert a készletek mára csaknem teljesen elfogytak, és igencsak szűkében vannak a bevételeknek. A kereslet viszont nőtt a pandémiás időszakban, mert a fogyasztók figyelme az egészséges élelmiszerek, és különösen az immunerősítők felé fordult. Ezek között pedig a méz az egyik legtartalmasabb eledel.