Gyerekeire egyáltalán nem számíthat, és úszik az adósságban

Ki sem lát a sok hivatalos papírból, nem találja az ügyekből a kivezető utat, nem tudja, mihez kezdjen. – Egyedül neveltem fel három fiamat, mindegyiküknek szakmát adtam a kezébe, kitűnően levizsgáztak, és mindhárom katona is volt. Amíg bírtam, hitelfelvételekkel segítettem őket, aztán egyszercsak minden megváltozott. Négy unokám is van, de a családomra nem számíthatok. Lassan úgy érzem, hogy már sehova nem tudok segítségért fordulni. Özvegyasszony vagyok, egyedül élek a kisnyugdíjamból – mondta a lapunkhoz forduló hetvenhét éves nő.

Egyszercsak elkezdtek hozzá érkezni a hivatalos papírok, amelyekben például az szerepel, hogy az összeg követelője nem ismeri el, hogy az ügy, ügyek elévültek volna. Hol nyolcszázezer, hol több millió forintot követelnek rajta, miközben tehetetlenül áll, nem tudja, mit csináljon.

Végigdolgozott egy egész életet. Szekszárdon a régi időkben napszámosként kezdte, majd egy vállalatnál talált biztos munkahelyre. Két férje volt, az elsőtől elvált, a másodikat pedig eltemette. Negyvenkét éves korában lett rokkantnyugdíjas.

Jelenleg egy kis garzonban él, amely nyaranta úgy felforrósodik, hogy szinte nem lehet megmaradni a lakásban. Az életkörülményeit tekintve úgy érzi, hogy nem ezt érdemelte, hiszen ahogy tudott, minden helyzetben helytállt. Idős korára azonban már nincsen annyi ereje, hogy ebből az adósságcsapdából egymaga ki tudjon jönni.

– Ügyvédnél is voltam, aki kétszázezer forintért vitte volna végig ezeket az ügyeket. Korrekt árnak tartottam az ajánlatát, de az összeg sajnos már akkor sem állt rendelkezésemre. Egyszerűen nem látom át ezt az egészet, nem tudom, hogy mi történik. Ebből a pénzből lehetetlen kijönni. Havonta körülbelül ötvenkétezer forintból kell tudnom gazdálkodni. Nem akkor megyek a boltba, amikor szeretnék. Gyakran eszem egyhetes kenyereket, mert a gyógyszereim megvásárlására is félre kell tudnom tenni. Sajnos súlyos betegségektől is szenvedek – mondta.

A szekszárdi kisnyugdíjas tudja, nem csak ő járt így, hogy hirtelen egyedül maradt az összes problémájával, de akkor is nagyon fáj neki, hogy nem számíthat a családjára. Azért a gyerekei néha keresik, az unokáival is beszél, de alapvetően a családtagjai csak széttárják a kezeiket: nem tudnak édesanyjuknak, nagymamájuknak segíteni. – Nem értem, mindez hogyan fordulhatott elő. Idős asszony vagyok, az állapotom már nem tud javulni, csak romlani. Hogyhogy nem számíthatok a családomra? – kérdezte, és ezt a kérdést sajnos sokan felteszik vele együtt.

Az idős hölgy azt is elmondta, öt testvére volt, közülük két nővérét már eltemette. A szülei nehéz körülmények között éltek, ezért őt kisiskolás korában nevelőszülőkhöz adták. – A szüleim az alsóvárosi temetőben találtak örök nyugalomra, és szeretném még megcsináltatni a sírjaikat, hogy méltó helyen nyugodhassanak. Azután pedig az egyetlen ágyamat, egy rekamiét, amelyből jönnek ki a rúgók, hogy fájjon mindenem, és aludni se tudjak. Csak azt szeretném, ha véget érne a kálváriám, hogy nyugodtan élhessek – tette hozzá.

Borítóképünk illusztráció.