2021.07.03. 09:30
Karitász módra készült a kakaspörkölt
Tízéves a tolnai plébánia karitász csoportja. Az alapítás évfordulója októberben lesz, de most, a legutóbbi hét végén is volt egy rendezvényük, hosszú kihagyás után az első.
Kovácsné Füri Margit, a szervezet vezetője elmondta: a pandémia miatt több mint egy évig nem tudtak összejönni, s most újra örülhetnek egymásnak. Hamarosan folytatják a rájuk jellemző tevékenységet, adományokat gyűjtenek és osztanak szét. Ezen a találkozón megköszöntötték a születésnaposokat, imádkoztak, énekeltek, a férfiak kakaspörköltet főztek, a nők csipetkét készítettek hozzá.
A tolnai karitász 48 taggal működik. Főként a karácsony és húsvét előtti jótékonysági programjaik révén ismertek. Sokakon segítenek, városszerte. Részt vállalnak közösségi rendezvények szervezésében, lebonyolításában is.
Ilyen esemény minden évben a templom augusztusi búcsúja, Nagyboldogasszony napja. Az idén a meghívottak között van a tolnai születésű országos tiszti főorvos, dr. Müller Cecília és az új megyéspüspök, Felföldi László is.