Magyar Falu Program

2021.07.08. 16:20

Négy faluban újulnak meg játszóterek

Vizin B.

2021.05.20 Bonyhád. Bonyhádi gyerekek játszanak az új játszótéren. (nevek sorrendje 0007 kép György Annabella, Németh Karolina,Farkas Liána, Farkas Erik Fotó:Makovics Kornél

Fotó: Makovics Kornél

Négy település, Izmény, Jágónak, Kalaznó és Szálka közel húszmillió forint összértékben nyert forrást a Magyar Falu Programban játszóudvar és -tér fejlesztésére – jelentette be a hírt közösségi oldalán Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a bonyhádi-dombóvári térség országgyűlési képviselője.

– Minden olyan nyertes pályázatnak örülünk, ami az itt élők javát szolgálja és a községünket gyarapítja – reagált a hírre Kelemen Ferenc. Izmény polgármestere emlékeztetett, 2014-ben, saját erőből már építettek egy játszóteret az új orvosi rendelő mögött, a most elnyert forrásból azt bővítik új eszközökkel. Ezáltal egy olyan játszótere lesz a településnek, amely a kor és a fiatalok igényeinek is mindenben megfelel majd.

Kelemen Ferenc reményét fejezte ki, hogy az ezzel együtt benyújtott kilenc pályázatuk zöme sikerrel jár, mert mint fogalmazott: mindegyikre nagy szükség van. Különös tekintettel a futballpályához vezető út felújítására, amely nagyon rossz állapotban van.

Borítóképünk: A közelmúltban Bonyhádon adtak át új játszóteret (illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában