zarándoklat

2021.08.28. 11:00

II. Lajos király seregének nyomában lovagolnak

Tolnai Népújság

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a mohácsi csata 495. évfordulója alkalmából idén is megszervezi a katonai zarándoklatot II. Lajos király seregének útvonalát követve Érdtől Mohácsig.

Ennek megfelelően már ötödik alkalommal, történelmi hagyományőrző lovas csoport járja be az útvonalat.

A zarándoklat gondolatát a Magyar Királyi Hadtörténeti Múzeum 1926-os kezdeményezése ihlette, ugyanis az intézmény akkori vezetője, Aggházi Kamil alezredes felhívására azokon a településeken, ahol a sereg táborozott, emléktáblákat helyeztek el.

Érden 1926 és 1928 között, Ercsiben, Dunapentelén (Dunaújváros), Dunaföldváron, Tolnán, Szekszárdon, Bátán és Dunaszekcsőn avattak emlékhelyet.

A lovas csoport augusztus 24-án indult el, és ütemterv szerint járja be az útvonalat. Dunaföldvárra eszerint augusztus 25-én délután négy órakor érkeznek a lovasok, Paksra augusztus 26-án, Tolnára 27-én, Szekszárdra 28-án, Bátára pedig várhatóan 29-én délelőtt tíz órakor érnek.

A zarándoklat augusztus 29-én a csata helyszínen, Mohácson zárul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában