portré

2021.08.28. 20:00

Amerikától a Távol-Keletig ismert Gerjen legújabb díszpolgára

Kozák Éva népi fazekasmester néhány napja, az új gyermekintézmény átadásakor vehette át a Gerjen Díszpolgára címet Romhányi Károly polgármestertől. Lapunknak elmondta, nagyon örült a díjnak, ugyanakkor meg is lepte, hiszen korábbi szakmai kitüntetéseivel szemben a mostani egy közéleti elismerés.

Gazsó Rita

Mindig a szokásosnál fiatalabban találtak meg a díjak, csupán húszéves voltam, amikor elnyertem a „Népművészet ifjú mestere” címet, mindössze 36, amikor a „Népművészet mestere” lettem, amit általában 50–60 évesen érdemelnek ki, és ugyanezt érzem a mostani díszpolgári címnél – vélte Kozák Éva. A fazekasmester hozzátette, az öröm mellett megilletődést is érez, hiszen egy ekkora elismerés kötelez. Mint mondta, örül neki, hogy munkái és korábbi közösségi tevékenységei miatt sokan ismerik Gerjenben, ahol sokszor vezetett szakköröket, tartott kézműves foglalkozásokat, játszó délutánokat.

Úgy fogalmazott, szívesen vállalna közösségi feladatot a jövőben a szakmáján kívül is, amely alatt különösen a gerjeni tájház gyűjteményének kialakítására gondol. Megtudtuk, a műemlékvédelem alatt álló leendő épület szakszerű felújítása már jó ideje folyik, és egy ideig még elhúzódhat. Kozák Éva viszont évek óta gyűjti a község helytörténetéhez kapcsolódó tárgyakat, amelyet a helybéliek is szívesen bíznak rá, és szeretné, ha majdan a tájházban lelnének otthonra. A gyűjtemény sokszínű: a kerámiák mellett bútorok, munkaeszközök, viseletek egyaránt akadnak benne.

Közelebbi terveiről elárulta, tavaly ugyan Tolnán volt kiállítása, de szeretne egyet a munkáiból Gerjenben is, akár a környékbeli népi fazekasmesterekkel együtt, amikor majd a vírushelyzet nem jelent akadályt. Addig is újabb és újabb szép munkák kerülnek ki a keze alól, amelyek száma – úgy saccolja – ma már összesen több ezer lehet, és Amerikától a Távol-Keletig megtalálhatóak a világban.

Kozák Éva Mezőtúron született, és 1979 óta él Gerjenben, amikor a férje munkája oda szólította a családot. A fazekas végzettségű művész 1983-ban kapta meg a Népi Iparművész címet, 1987-ben a Gerencsér Sebestyén Pályázat országos szakmai díját, míg 1994-ben a Népművészet Mestere díjat. Büszke birtokosa lehet a Gránátalma díjnak, a Mesterek Tiszteletére díjnak, és első díjasa az Alföldi Fazekas Triennálénak is, 2018-ban pedig átvehette a Tolna Megye Művészetéért díjat. Az ország legjobbjai között szerepel, hiszen beválasztották a Magyar Művészeti Akadémia Köztestületébe, ami mondhatni szakmája legmagasabb rangja.

Hitvallása szerint megfelelő szakmai alázattal lépést lehet tartani a trendekkel úgy, hogy közben megőrzik a fazekasság múltját és hagyományait. Ennek érdekében elkerülhetetlennek látja a népi cserép készítésről áttérni a magastüzű ólommentes mázak alkalmazására, nyitni az újabb technikák irányába, hiszen könnyen kihalhatna a szakma, ha nem haladna a korral.

Borítókép: Kozák Éva Romhányi Károlytól vette át a díszpolgári címet

Ezek is érdekelhetik