értékmentés

2021.10.15. 17:30

Példát mutat a Závodon zajló értékmentő munka

A gazból kimenekített kálvária felújítása volt az első lépcsőfoka a Magyarországon egyedülálló závodi értékmentő programnak – emelte ki Dobosyné Antal Anna a Teleki László Alapítvány által szervezett Élhető Örökség, Népi Építészeti Konferencián, Závodon.

Rónai Gábor

A völgységi településen a nyolcvanas években indult el az az értékmentő-folyamat, amelyhez kezdetben az önkormányzat biztosított forrást, s amelynek köszönhetően homlokzatok és kerítések újultak meg.

Az első nagyobb lendületet a pécsi műszaki egyetemisták tábora adta, a hallgatók huszonnégy porta felmérését készítették el még 1985-ben – sokan a diplomamunkájukat is az értékmentésről írták, hangsúlyozta a mentor.

Az országos védelem alatt álló katolikus templom, a római katolikus plébánia és a Szent Flórián szobor mellett több mint száz helyszínen alakult ki a védelem, épületekre, présházakra, egyházi kisemlékekre és még hársfákra is.

A felújítások folyamata 2006-ban gyorsult fel, a kőporos homlokzatos, hármasablakos házak sorra alakultak át az akkori faluképnek megfelelővé. A pécsi egyetemisták után 2011-ben a budapesti műszaki egyetem diákjai vertek tábort Závodon, s készítettek alapos felméréseket a faluban, valamint a szomszédos Felsőnánán.

Az értékmentő munkálatok több elismerést is hoztak már a háromszáz lelket számláló településnek. Elsőként 2003-ban a Podmaniczky-díjat ítélték oda Závodnak a helyi értékvédelem kialakításáért, 2007-ben a helyi építészeti örökség nívódíját, 2017-ben pedig a Példaadó Műemlék, gondozásért díjat kapták, példaként állítva a többi magyar falu elé az itt folyó értékvédő tevékenységet.

A népi építészeti program által nyújtott támogatások 2019-ben váltak elérhetővé a Teleki László Alapítványnak köszönhetően azóta huszonegy épület újult meg, és tizennégy felújítása van folyamatban.

− A helyreállítás egy-egy szép példája minden településen látható, itt Závodon a fő érték az összkép. A munka elkezdődött, jó irányba halad, s remélem, hogy még sok-sok závodi porta megújulhat a programnak köszönhetően – hangsúlyozta az előadó.

Más hazai tájegységeken folyó értékmentő munkáról mentorok tartottak előadást, illetve kolozsvári és erdélyi építészek is becsatlakoztak az internetnek köszönhetően.

Meggyőzéssel indult az egész

„Nagyjából harmincöt éve folyik a településen tudatos értékvédelem – mondta Szász Gábor építészmérnök, a felújított épületek tervezője. – Kezdetben építőanyagok felajánlásával, majd pedig meggyőzéssel sikerült jó irányba terelni a felújításokat. A kétezres éves elejétől rendelettel lettek védve ezek az épületek. Mire a népi építészeti program elindult, Závodon már komoly hagyománya volt ennek. Szerencsére az épületek nagy része műszakilag jó állapotú, a rendelkezésre álló fotók és helytörténeti anyagok támpontot adnak ahhoz, hogy felújításokat korhűen tudjuk végrehajtani.”

Tűzzománctáblát kapott a helyszín

Az egész falu népi építészeti tekintetben egy különleges ékszerdoboz – ezt hangsúlyozta köszöntőjében dr. Diószegi László PhD, a Teleki László Alapítvány igazgatója. Elmondta, hogy az első konferencia Budapesten volt, és jól sikerült, de minden tekintetben a závodi helyszín az igazi. „A népi építészeti program alapvető célja, hogy értékmegőrző felújításokat hajtson végre, s mi folyamatos szakmai felügyelettel, mentorok bevonásával segítsük ezt” –mondta. Zárásként átadott egy tűzzománc táblát László Attila polgármesternek, mert a konferencia helyszíne is a programban újult meg.

Reneszánszukat élik a felújítások

Az Ausztráliában élő Jakab Györgynek és feleségének mondott köszönetet elsőként beszédében László Attila polgármester, hozzátéve, örömmel adja át a táblát a tulajdonosoknak. „Húsz éve egy kőporos vakolat és egy hármasablak ékeskedett a házon – emlékezett vissza – ma pedig egy korhadt gerenda is megbecsülésnek örvend. Az ő ittlétük sokaknak utat mutatott ahhoz, hogy belevágjanak az épületek eredeti állapotának visszaállításába” – mondta, hozzátéve ahhoz, hogy Závodon reneszánszát élhesse az értékvédelem a falu korábbi vezetői is kellettek, s ezért nagyon hálás nekik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában