fejlesztés

2021.11.10. 07:00

Digitális fejlesztés segíti a térséget

A térség digitális fejlesztését segítő program indul útjára a Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (KDMFÜ) és a Digitális Jólét Nonprofit Kft. együttműködésében – hangzott el a projektindító szakmai értekezleten. Első lépésként tíz településen mérik majd fel a digitális felkészültséget a településszonda segítségével.

Gazsó Rita

Fotó: Beküldött fotó

A Közép-Duna Menti Térség digitális felzárkóztatását segítő program célja a helyi közösség igényeire reflektálva olyan javaslatok megfogalmazása, amelyek segítségével hatékonyabban szervezhető meg a település, illetve a térség szolgáltatási rendszere, így például a tömegközlekedés, az egészségügy, szociális ellátás, hulladékgazdálkodás, energiatermelés vagy a turizmus – tudtuk meg Dr. Mikulás Brigittától, a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács (KDMFT) elnökétől a keddi megnyitót követően.

Dr. Mikulás Brigitta lapunknak elmondta, a digitális település index felmérése tíz településen, Pakson, Kalocsán, Kiskörősön, Dunaföldváron, Tamásiban, Solton, Sükösdön, Hőgyészen, Bölcskén és Tolnán történik meg, egy időben. A településszonda abban segít, hogy az adott települések vezetői a fejlesztésekhez átfogó képet kapjanak a közösségi igényekről, a természeti és anyagi erőforrások fenntartható használatáról, a környezetvédelem, valamint a digitális technológiák nyújtotta lehetőségekről.

A projektben október közepén tizenegyen 11kezdték meg tanulmányaikat az Edutus Egyetemen, „a digitális térségfejlesztés szakembere” képzés keretében, emellett a térség valamennyi, azaz 99 települési önkormányzatának biztosítják idén év végétől az Okos Város Piactér felülethez történő hozzáférés. A KDMFÜ együttműködhet a Waze Connected Citizens és a Google Maps programokkal, ennek révén települési szolgáltatásokról, látványosságokról és az aktuális közlekedési helyzettel kapcsolatos információkkal segíti a térséget. A társaság emellett okospadok beszerzésének támogatásával is segíti majd a települések digitalizációját.

Nyáron végeznek

A digitális fejlesztési program részeként készülő felmérés rövidesen megkezdődik, és az év végéig tart. A posztgraduális képzésen résztvevő, leendő digitális térségfejlesztés szakemberek 2022 nyarán végeznek, feladatuk a helyi digitális fejlesztések támogatása lesz, tovább erősítve a Közép-Duna Menti Kiemelt Térséget, ahol már 44 településén van végzett, digitális képzettségű referens.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában